Pátkai góljai kétszer is eufóriát hoztak, Szalai lőtte az elsőt az új Puskásban, a magyar válogatott összes gólja 2019-ben – videó

Ezzel kíván a csakfoci.hu boldog és magyar focisikerekben is gazdag 2020-as évet minden olvasójának! Hajrá, Magyarország!
Csakfoci Admin 2019. december 31., kedd 9:22
Ezzel kíván a csakfoci.hu boldog és magyar focisikerekben is gazdag 2020-as évet minden olvasójának! Hajrá, Magyarország!
Szerző: Csakfoci Admin 2019. december 31., kedd 9:22

2019-ben a magyar férfi labdarúgó-válogatott Marco Rossi szövetségi kapitány vezetésével tíz hivatalos, nemzetek közötti mérkőzést játszott, közülük nyolc tétmérkőzést és két felkészülési meccset. Az év első felében jól teljesítettünk az Eb-selejtező sorozatban, végül azonban nem értük el a célunkat, a csoport első két helyének valamelyikét.

Első Európa-bajnoki selejtezőnket elveszítettük Nagyszombatban Szlovákia ellen (2-0), ezt követően azonban három győzelem következett, köztük két igazán nagy bravúr: nyertünk a Groupama Arénában a vb-ezüstérmes horvátok (2-1), majd a walesiek ellen (1-0), illetve Bakuból is három ponttal tértünk haza (3-1). A selejtező sorozat felénél, négy mérkőzés után reális esély mutatkozott az Eb-részvételt érő első két hely valamelyikének megszerzésére.

Az év második felében azonban egyetlen bravúrt sem tudtunk végrehajtani: bár Azerbajdzsánt legyőztük itthon (1-0), a szlovákok elleni hazai (1-2), a horvátországi (0-3) és a walesi (0-2) selejtezőnkön sem szereztünk pontot, így az utolsó fordulóban visszacsúsztunk a csoport negyedik helyére.

Csoportunk végeredménye így megfelelt a sorsolást megelőző kalapbeosztásnak: az első kalapból sorsolt Horvátország végzett az első helyen, a második kalapos Wales lett a második, a harmadik kalapból a csoportba került Szlovákia a harmadik, míg mi a negyedik kalapból a negyedik helyen zártunk. Ugyanakkor a magyar válogatott volt az egyetlen negyedik kalapos csapat Európában, amelynek az utolsó forduló előtt még volt esélye kiharcolni az Eb-szereplést csoportjában - összegez az mlsz.hu.

A részben hazai rendezésű EURO2020-on a negyedik helyünk ellenére is ott lehetünk, amennyiben márciusban nyerni tudunk két Nemzetek Ligája-helyosztón: előbb március 26-án Bulgáriában, majd hazai pályán az Izland-Románia összecsapás győztese ellen.

A válogatott 2019-es mérkőzései

2019. 03. 21. Szlovákia–Magyarország 2–0 (1–0) Eb-selejtező
2019. 03. 24. Magyarország–Horvátország 2–1 (1–1) Eb-selejtező
2019. 06. 08. Azerbajdzsán–Magyarország 1–3 (0–1) Eb-selejtező
2019. 06. 11. Magyarország–Wales 1–0 (0–0) Eb-selejtező
2019. 09. 06. Montenegró–Magyarország 2–1 (1–1)
2019. 09. 09. Magyarország–Szlovákia 1–2 (0–1) Eb-selejtező
2019. 10. 10. Horvátország–Magyarország 3–0 (3–0) Eb-selejtező
2019. 10. 13. Magyarország–Azerbajdzsán 1–0 (1–0) Eb-selejtező
2019. 11. 15. Magyarország–Uruguay 1–2 (1–2)
2019. 11. 19. Wales–Magyarország 2–0 (1–0) Eb-selejtező

A válogatott idei gólszerzői

2 gólos: Szalai Ádám, Pátkai Máté, Willi Orbán
1 gólos: Szoboszlai Dominik, Holman Dávid, Korhut Mihály, Holender Filip

Ők játszottak 2019-ben a válogatottban

10 alkalommal játszott (1): Dzsudzsák Balázs
9 alkalommal játszott (1): Szalai Ádám
8 alkalommal játszott (5):  Baráth Botond, Gulácsi Péter, Lovrencsics Gergő, Willi Orbán, Szoboszlai Dominik
7 alkalommal játszott (2): Korhut Mihály, Nagy Ádám
6 alkalommal játszott (2): Kleinheisler László, Varga Roland
5 alkalommal játszott (7): Bese Barnabás, Holender Filip, Holman Dávid, Kovács István, Lang Ádám, Nagy Dominik, Pátkai Máté
4 alkalommal játszott (2): Kádár Tamás, Sallai Roland
3 alkalommal játszott (2): Kalmár Zsolt, Vida Máté
2 alkalommal játszott (4): Dibusz Dénes, Nagy Zsolt, Németh Krisztián, Sigér Dávid
1 alkalommal játszott (4): Feczesin Róbert, Ferenczi János, Gazdag Dániel, Szalai Attila

A csakfoci.hu az alábbiakban megmutatja egy helyen mind a 10 idei magyar találatot! Ezzel kívánunk boldog új évet minden olvasónknak!

Neked ajánljuk
Átigazolások
Ferencváros
Henry Wingo
Honlapunk úgy tudja, hogy három további MLS-klub is bejelentkezett Henry Wingo leigazolásáért.
DAC
Szerződéshosszabbítás
Xisco Munoz a jelenlegi idény után is marad a DAC szakvezetője, új, két évre szóló szerződést kötött a klubbal.
Fehérvár FC
George Dobson
A Charlton az elmúlt hetekben gyakran hangoztatta, hogy hiába kötött előszerződést a Vidivel George Dobson, megpróbálják megtartani a csapatkapitányt. Nem sikerült.
Tovább az összes átigazoláshoz