Pátkai a horvát-verő góljáról: "A meccs előtt tudtam meg, hogy kezdő leszek" – reggel döntöttek a sorsáról

A magyar válogatott győztes góljának szerzője elmondta, csak a meccs előtti reggelen tudta meg, hogy a kezdőben kap helyet, valamint visszafogottan értékelte a horvátok elleni sikert. Pátkai Máté úgy véli, nagy lökést adhat a csapatnak a horvátok elleni siker.
Csakfoci Admin 2019. március 25., hétfő 10:44
A magyar válogatott győztes góljának szerzője elmondta, csak a meccs előtti reggelen tudta meg, hogy a kezdőben kap helyet, valamint visszafogottan értékelte a horvátok elleni sikert. Pátkai Máté úgy véli, nagy lökést adhat a csapatnak a horvátok elleni siker.
Szerző: Csakfoci Admin 2019. március 25., hétfő 10:44

Mint ismeretes, a magyar válogatott 2-1-re legyőzte a vb-ezüstérmes horvátokat Eb-selejtezőn vasárnap este. A lefújás után nyilatkozó Pátkai Máté visszafogottan értékelte a sikert, és szerinte a pontrúgásoknak jelentősége van ilyen szinten, amely olykor győzelme(ke)t is érhet.

Tegnap (szombat – a szerk.) öt védővel gyakoroltunk, nem néggyel. Nem voltam benne a kezdőcsapatban, viszont reggelre bekerültem, úgyhogy az egész meglepetés volt, és álomszerűre sikeredett.

Visszafogott vagyok, de nem szeretném túlértékelni ezt a mérkőzést. Magyarországon hajlamosak a szurkolók, a játékosok, újságírók hol túlértékelni, hol alulértékelni egy-egy másik rosszabb teljesítményt. Nem szeretnék ebbe a hibába esni.

Nagyon örülök persze ennek a három pontnak, mert ahhoz, hogy kijussunk az Eb-re, kellenek a bravúrok. Halottam, hogy előbb Szalai Ádám is a célokról beszélt. Természetesen az embernek az a célja minden mérkőzés előtt, hogy győzni menjen ki, amit a Vidiben is megtanultam - akár Európában, a bajnokságban, válogatottban játszunk. Ezeket a sikereket a helyén kell kezelni. A horvát ettől még egy erősebb válogatott. Ma (vasárnap – a szerk.) jobb napunk volt, összeszedettebbek voltunk, talán egy kicsit le is becsültek minket, ennek ellenére nagyon kell örülni a sikernek, és a megkezdett úton kell haladni.

Gyakorlatilag a horvátok szinte kilencven percen keresztül irányították a mérkőzést. Jóval többet volt náluk a labda, ennek ellenére ezeket az ellentámadásokat tudtuk hatástalanítani. A gólt is egy szerencsétlenségből kaptuk, hiszen egy lecsorgó labdát tudtak értékesíteni. Kevés helyzetet alakítottunk ki, azonban jó volt a védekezésünk.

Támadásban nem mindig maradt erőnk, de ezért vannak a pontrúgások, hogy ilyen meccseket meglehet nyerni a nemzetközi színtéren.

Nyilván mindig jó egy győzelem, főleg egy vb-ezüstérmes csapat ellen. Ennek ellenére azt mondom, továbbra sem mi vagyunk a csoport esélyesei. Bravúr lenne tőlünk egy Eb-részvétel, de azon leszünk, hogy felborítsuk a papírformát és szeretnénk kijutni az Európa-bajnokságra – mondta a MOL Vidi FC válogatott játékosa, akinek örökké emlékezetes marad a horvátoknak rúgott gólja. Hozzátette, hatalmas lökést adhat a csapatnak a vb-ezüstérmes legyőzése.

Júniusig ott marad és ott is kell maradnia a fejekben a mostani győzelem, hiszen ha megversz egy vb-ezüstérmest, akkor ez talán önbizalmat adhat mindenkinek. Olyan értelemben, hogy igenis bárki ellen lehet esélyünk: akár Szlovákia, akár Azerbajdzsán ellen egy szervezett, okos futballt játszva.

Olvastad már?
Dzsudzsák beszéde a válogatottnak: "A mi csapatunkat akarják látni, nem a horvátokat, nem az aranylabdást!" 
Lelkesítő beszéd a meccs előtt, majd örömkönnyek utána: a 100. válogatottságát horvát-veréssel ünneplő Dzsudzsák Balázs nem akar elszállni a 2-1-s győzelemtől.
Elolvasom

A nemzeti csapat hátvédje, Baráth Botond szerint mostantól tizenegy büszke magyarként tekintenek rájuk.

Sok beívelt labdájuk volt, amire készültünk is, valamint a területeket lezárjuk, ami hellyel-közzel sikerült. Az első félidőben egy furcsa góllal vezetést szereztek, de volt tartása a csapatnak és megfordítottuk a mérkőzést – kezdte az értékelését Baráth Botond, majd az elmúlt napok történéseire is kitért.

Az elmúlt két napban az volt a legfontosabb, hogy fejben lejátsszuk a Szlovákia elleni mérkőzést, ami nem úgy sikerült, ahogy elterveztük. Egy kicsit visszafogottabb volt a csapat a kelleténél.

A világbajnoki második helyezett ellen játszottunk, és ez plusz motivációt jelentett a csapatnak. Nem hagyhattunk cserben ennyi nézőt. Tizenegy büszke magyar vagyunk, és ezért mindent beleadtunk.

Világklasszisok ellen elég jó érzés játszani, főleg úgy, hogy a vb-ezüstérmes csapat ellen játszottam. Általában ez mindenkinek egy nagy élmény, de sikerült nyerni és előretekintünk. Örülök, hogy idáig el tudtam jutni.

Kalmár Zsolt szerint a csapat nagyot küzdött, és megérdemlik a gratulációkat.

Nem volt gól, mert a gólvonal előtt harminc centivel össze-vissza pattogott a labda. Körülbelül háromszor rúgtam rá, először a kapus blokkolta, majd jött egy védő, aztán felkeltem és a kapus vállát találtam el. Sajnálom, hogy nem rúgtam be, mert győztünk volna 3-1-re – elevenítette fel Kalmár Zsolt a 80. percben történteket, amikor egy horvát hazaadásra csapott le, és majdnem gólt szerzett a DAC válogatott középpályása.

Nagyon jól védekeztünk, hiszen az utolsó percig küzdöttünk, le a kalappal a srácok előtt. Mindent megtettünk a győzelemért, úgy gondolom, ha Szlovákiában is így játszunk, akkor most nem három, hanem hat ponttal állunk – fogalmazott az M4 Sportnak a 23 éves játékos, aki szerint a csütörtöki, szlovákok elleni Eb-selejtezőhöz képest az volt a különbség, hogy hittek magukban a játékosok.

Megbeszéltük, hogy mi volt a hiba a szlovákok ellen, rendszert is váltottunk, de a kulcs az volt, mindenki nagy önbizalommal játszott. A szlovákok ellen nem mertük kihozni a labdát, itt pedig a világsztárok ellen igen. Ez az önbizalom kell a továbbiakban is.

Olvastad már?
Az aranylabdás Modric is a padlón Budapesten: "Nem erre számítottunk, fel kell ébrednünk!"
Sebességben nem volt ott a csapata, hogy legyőzhesse a magyar válogatottat - mondja a Real Madrid csillaga és a horvátok csapatkapitánya, Luka Modric. Az aranylabdás szerint a budapesti vereség nem tragédia, de az katasztrófa lesz, ha nem jutnak ki az Eb-re.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz