Ez Rossinak is fontos hír lehet: Hónapok után visszatért a válogatott támadója

Hosszú hónapok kálváriája, majd műtétje után újra edzésbe állt Sallai Roland, de minden bizonnyal csak a következő idényben léphet már csak pályára a német Freiburgban, illetve a magyar válogatottban.
Dudás Gábor 2019. április 25., csütörtök 9:05
Hosszú hónapok kálváriája, majd műtétje után újra edzésbe állt Sallai Roland, de minden bizonnyal csak a következő idényben léphet már csak pályára a német Freiburgban, illetve a magyar válogatottban.
Szerző: Dudás Gábor 2019. április 25., csütörtök 9:05

Öt hónapja nem léphetett már pályára klubjában, a német Freiburgban és így persze a magyar válogatottban sem Sallai Roland.

A támadó még november közepén sérült meg, az első hírek szerint viszont nem volt komolynak tűnő a baj, rövid kihagyást jósoltak neki. A támadónak akkor egy vérömleny keletkezett a combjában, és akkor az a döntés született, hogy műtétre nincs szükség, csak pihenőt irányoztak elő neki, ami megoldja majd a problémákat. Nem így történt.

Sallai nem lett jobban, emiatt kihagyni kényszerült a Freiburg téli edzőtáborozását is, majd március elején úgy döntött a német csapat orvosi stábja, hogy a magyar légiós mégis operációra szorul, a hasfalnál történt beavatkozást el is végezték sikerrel Berlinben.

Akkor legalább újabb hat hetest kényszerpihenőt jósoltak a támadónak, aki a németországi beszámolók szerint most vissza is tért: a ligainsider.de cikke szerint Sallai és a hasonló sérülés miatt ugyancsak hónapokat kihagyó Florian Kath is edzésbe állt Freiburgban.

Ugyanakkor a lap megjegyzi, hogy Sallaira a hosszú szünet miatt sok munka vár még, így edzője, Christian Streich már csak a következő idényben számolhat vele komolyan. Ez minden bizonnyal azt is jelenti, hogy a Marco Rossi vezette magyar válogatottban is az őszi Eb-selejtezőkön láthatjuk majd legkorábban a 21 éves játékost.

Átigazolások
Soroksár
Visszavonulás
Utolsó profi mérkőzését játszotta a hétvégén Korozmán Kevin.
ZTE
Magyar és nigériai érkező?
Németh Dániel (Videoton, érte Babos Bencét adhatják cserébe) mellett a 18. életévét júniusban betöltő, U20-as nigériai válogatott támadó, Tahir Maigana (Wireless FC) is érkezhet. (Nemzeti Sport)
Mezőkövesd
Új sportigazgató
Nemcsak a kispadon, hanem a sportigazgatói székben is csere történhet. A Csakfoci információi szerint Cseri Tamás helyét az a Koszta Péter veheti át, aki január óta szakmai tanácsadóként dolgozik a klubnál.
Tovább az összes átigazoláshoz