A magyar válogatottból keretéből távozó Gazdag: "Sírás közeli állapotban voltam, fél óráig meg sem szólaltam"

Gazdag Dániel, a magyar válogatott keretéből sérülés miatt távozó középpályása elmondta, nagy hiányérzete van amiatt, hogy nem léphet pályára a részben budapesti rendezésű Európa-bajnokságon.
Csakfoci Admin 2021. június 18., péntek 20:55
Gazdag Dániel, a magyar válogatott keretéből sérülés miatt távozó középpályása elmondta, nagy hiányérzete van amiatt, hogy nem léphet pályára a részben budapesti rendezésű Európa-bajnokságon.
Szerző: Csakfoci Admin 2021. június 18., péntek 20:55

Gazdag Dániel személyében - Kalmár Zsolt és Szoboszlai Dominik után - harmadik támadó felfogású középpályását veszítette el Marco Rossi szövetségi kapitány, miután MLS-ben szereplő Philadelphia Union légiósa elhúzódó sérülése miatt kikerült a magyar válogatott Eb-keretéből, és visszatér klubjához.

A hatszoros válogatott játékos a Góóól!2 című műsorában nyilatkozott a sérüléséről, hozzátette: megviselték a történtek, de nagyjából már túltette magát a csalódáson.

- Túlterheléses sérülés alakult ki a bal térdemben, sprinteknél és kitámasztásnál szúrást érzek. Volt, hogy jobb lett, aztán újra elkezdett fájni, ezért úgy döntöttünk az orvosi stábbal, hogy elhagyom a válogatottat is visszatérek Amerikába a klubomhoz. Pár nap eltelt azóta, átgondoltam sokszor a történteket és túltettem magam rajta. Nagyon nagy hiányérzet van bennem, hiszen szerettem volna pályára lépni mind az Európa-bajnokságon, mind Budapesten a csodálatos közönségünk előtt - kezdte Gazdag Dániel, aki azt is elmondta, a hétfői edzés után döntöttek úgy, hogy a teljes gyógyulás érdekében nincs értelme tovább erőltetni.

- A hétfői edzésen a bemelegítéskor beálltam, aztán amikor a sprinteket csináltuk szúrófájdalmat éreztem. Kiszálltam az edzésből és megbeszéltük, ennek itt a vége.

A Budapest Honvédtól a Philadelphia Unionhoz szerződő középpályás elárulta: szombaton utazik klubjához és nagyjából 2-3 hétre van szüksége, hogy sérülése kifogástalanul rendbe jöjjön.

- Nagyon nagy köszönettel tartozok a válogatott orvosi stábjának, hiszen két héten keresztül 0-24-ben foglalkoztak velem. Nem lehetett ezt a sérülést kikezelni, több időre van szükségem, hogy kipihenjem. Sírás közeli állapotban voltam, kicsit könnyeztem is a kispadon, amikor leültem. Fogtam a fejem és fél óráig meg sem szólaltam, nagyon nagy csalódottságot éreztem. Szerencsére nem kell kihagynom hónapokat, két-három hét alatt valószínűleg rendbe jön ez a sérülés.

Gazdag a szövetségi kapitány Eb-re kialakított stratégiájáról is szót ejtett.

- Nem arra készültünk az Eb előtt, hogy mi fogjuk diktálni a tempót a csoportmeccseken, szeretnénk egy stabil védekezésből kiindulni, kontrákból és pontrúgásokból veszélyeztetni, ezekre nagyon sokat készültünk.

A magyar válogatott szombaton a franciákkal játszik a Puskás Arénában, majd június 23-án a németek elleni müncheni meccsel zárja a csoportkört.

Olvastad már?
Magyar-francia: "Meglepett, hogy Deschamps tudja, ki vagyok" - Rossi egy földöntúli játékosról is beszélt
Némi különbséggel, de a portugálok ellenihez hasonlóan fog felállni a magyar csapat a Franciaország elleni szombati csoportmeccsen - árulta el Marco Rossi.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
ETO FC
Magyar és román játékos is jöhet
Honlapunk úgy értesült, hogy az ukrán élvonalbeli Kolos román jobbhátvédje, Stefan Vladoiu nagy eséllyel Borbély Balázs együtteséhez igazolhat, Csinger Márk pedig a DAC-tól térhet vissza.
Ferencváros
Pászka hamarosan távozik
Az M4 Sport információi szerint hétvégén aláír a Csíkszeredához a Ferencvárostól távozó Pászka Lóránd.
ETO FC Győr
Magyar játékos jöhet a DAC-tól
Az nso.hu információi szerint az ETO FC Győr játékosa lesz a DAC 22 éves bekkje, Csinger Márk. A védő a 2022/23-as idényben már játszott az ETO-ban, 15 tétmeccsen jutott szóhoz az akkor még NB II-es csapatban.
Tovább az összes átigazoláshoz