Fotó: www.mlsz.hu

A magyar válogatott újonca: "Ez megelőlegezett bizalom, ami egyelőre nem az elért sikereimnek szól"

A holland élvonalbeli Heracles csatára szeretné, ha az első A-válogatott meghívóját a köveljövőben újabbak követnék.
Nyikes Zoltán 2020. augusztus 24., hétfő 18:17
Fotó: www.mlsz.hu
A holland élvonalbeli Heracles csatára szeretné, ha az első A-válogatott meghívóját a köveljövőben újabbak követnék.
Szerző: Nyikes Zoltán 2020. augusztus 24., hétfő 18:17

A zentai születésű Szőke Adrián tavaly novemberben kapott először meghívót magyar utánpótlás-válogatottba: Gera Zoltán az U21-es nemzeti csapat keretében számított a játékára. A korábban a szerb utánpótlás-válogatottban is megfordult csatár rögtön az első  mérkőzésén eredményes volt, az ő góljával szereztünk vezetést Észak-Írországban a házigazdák ellen 1-1-re végződött összecsapáson. Szőke néhány nappal később pályára lépett az osztrákok elleni találkozón is a Puskás Arénában, most pedig már Marco Rossi A-válogatottjában bizonyíthat a szintén U21-es válogatott Schäfer Andrással és Szalai Attilával együtt – írja az mlsz.hu.

– Nagyon boldog vagyok, hogy bekerültem a válogatott keretébe, egyáltalán nem számítottam erre a meghívóra – mondta az mlsz.hu-nak a 22 éves támadó. – Úgy gondolom, hogy ez csupán megelőlegezett bizalom a szakmai stáb részéről, ami egyelőre nem az elért sikereimnek szól, hanem annak, hogy egy holland élvonalbeli klubban játszom. Tavaly ősszel kaptam először lehetőséget magyar korosztályos válogatottban, számomra már az a meghívás is nagy megtiszteltetés volt, valamint annak is nagyon örültem, hogy könnyen beilleszkedtem a Gera Zoltán vezette csapatba, és pár nap után máris olyan érzésem volt, mintha évek óta a keret tagja lennék. Remek stábbal dolgozhattam a korosztályos együttesnél, és ez nem fog változni most sem, a felnőtt válogatottban.

A Heracles nyári felkészülési mérkőzésein Szőke megkapta a lehetőséget a bizonyításra, ennek is köszönhető, hogy egyre jobb formában futballozik, és reményei szerint a szeptember közepén kezdődő idényben folyamatosan egyre fontosabb szerepet kap a holland élvonalban.

– Mindent megteszek annak érdekében, hogy rászolgáljak Marco Rossi és stábja bizalmára, ebben segítségemre lehet, hogy jó helyen vagyok Hollandiában, ahol minden adott a fejlődésemhez. Úgy érzem, egyre jobban kezd összeállni a játékom, nagyot léptem előre az elmúlt időszakban. Sajnos idén nem igazán volt alkalmam tétmérkőzéseken bizonyítani, de a felkészülésem jól sikerült, és bízom benne, hogy a szeptember közepén induló új idényben az egyik alapembere lehetek hollandiai együttesemnek. Természetesen mindent tudok az A-válogatottról, amit egy kívülálló tudhat, eddig is követtem a mérkőzéseit, így naprakész vagyok a csapattal kapcsolatban. Persze, egész más élmény lesz személyesen is megtapasztalni a válogatott légkörét, alig várom, hogy elkezdhessem a munkát a csapattal. Nem mindennapi lehetőséget kaptam ezzel a meghívóval, mindent bele fogok adni, hogy ne okozzak csalódást, és a későbbiekben is figyelembe vegyenek a válogatott kerethirdetéseikor. Emellett szeretném büszkévé tenni azokat, akiknek sokat köszönhetek az eddigi pályafutásom alakulásában, ideértve a családtagjaimat és az eddigi edzőimet is – fogalmazott Szőke Adrián.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Tovább az összes átigazoláshoz