Pénteken reggel, az M4 Sport "Sportreggeli" c. műsorában sorsolták ki a Magyar Kupa negyeddöntőinek párosításait.
Öt NB I-es együttes (DVTK, FTC, Mezőkövesd, Újpest, Vasas) mellett két másodosztályú (Sopron, Szolnok) és egy NB III-as gárda (Budafok) várt ellenfélre. Nyilasi Tibor, a magyar foci Ezüstcipős legendája, az MLSZ elnökségi tagja is segédkezett az élőben közvetített sorsoláson.
Az a pénteki húzáson eldőlt, hogy lesz nem NB I-es csapat is a négy között, illetve az is, hogy két élvonalbeli együttes biztosan elbúcsúzik majd a sorozattól.
A mérkőzésekre március 29-én, illetve április 5-én kerül majd sor.
MAGYAR KUPA, A NEGYEDDÖNTŐK PÁROSÍTÁSAI:
Újpest - Vasas
Ferencváros - Diósgyőr
Mezőkövesd - Szolnok (NB II)
Budafok (NB III) - Sopron (NB II)
Átigazolások
Újpest
Beridze elkelt
A grúz élvonalban és a Konferencia Ligában szereplő Iberia 1999 szerződtette a nyáron Újpestről távozó Giorgi Beridzét.
Szentlőrinc
Új igazolás
Tovább bővült az NB II-es Szentlőrinc kerete, ugyanis a klubnál folytatja pályafutását Butá Gabriel Nicolae. A 24 éves, román-magyar labdarúgó bal oldali védőként és védekező középpályásként is bevethető.
DVSC
Profi szerződések
Profi szerződést kapott a DVSC-ből Lovas Bertold,Zsuppán Kornél és Angyal Péter is.