"Döntő a Fradi ellen!" - tovább álmodnak a csodát tévő NB III-as kupaspecialistánál

Az NB III-as Budafok harmadszor tett csodát a Magyar Kupában, de készülnek a negyedikre is.
Privacsek András 2017. április 6., csütörtök 12:26
Az NB III-as Budafok harmadszor tett csodát a Magyar Kupában, de készülnek a negyedikre is.
Szerző: Privacsek András 2017. április 6., csütörtök 12:26

A Magyar Kupában a legjobb négy közé jutó, Prukner László által irányított NB III-as Budafok egyik meghatározó játékosa Grúz Tamás, aki korábban a Vasasban és a Ferencvárosban is játszott. A pénteki sorsoláson a védő valamelyik ex-együttesét is megkaphatják a budafokiak.

- Leginkább a Mezőkövesdnek örülnék - mondta Grúz a csakfoci.hu-nak. - A Szolnok egy nyílt meccset játszott ellenük, három gólt is szerzett, ráadásul a kövesdiek a bajnokságban sem túl meggyőzőek. A Vasas most az egyik legjobb állapotban lévő csapat, ezért az angyalföldieket elkerülném, a Fradival pedig jó lenne majd összekerülni a döntőben a Groupama Arénában. Egyre jobbak vagyunk, de nekünk az elsőszámú célunk a bajnokság, szeretnénk feljutni az NB II-be. Jelenleg öt ponttal vezetünk, ezt az előnyünket meg is akarjuk tartani.

A védő beszélt a Budafok eddigi kupaszerepléséről.

- Eddig elbúcsúztattunk két NB II-es csapatot (Szeged, Sopron), egy NB I-eset (Videoton) és egy NB III-asat (Érd). Mindegyik nagy siker volt, de a Videoton kiverése egyenesen szenzáció. Szerencsére stabilak vagyunk, az előrejátékunk pedig Pölöskeyvel és Oláh Lórival nem NB III-as szintű. Egészen elképesztő lenne, ha harmadosztályú csapatként döntőt tudnánk játszani.

Átigazolások
Békéscsaba
Edzőváltás?
A kispadról nagy valószínűséggel távozó Csató Sándor vezetőedző helyét a korábbi NB I-es játékos, Marián Sluka veheti át. (NSO)
Puskás A.
Olasz klub kopogtat
Az olasz élvonalbeli Pisa kivásárolná szerződéséből a Puskás Akadémia U17-es válogatott középpályását, Somfalvi Barnát. (nb1.hu)
Kisvárda
Hosszabbítás Szenteste napján
A Kisvárda Szőr Levente 2026 nyarán lejáró szerződését további két évvel meghosszabbítja – az érintettek erről állapodtak meg szóban. Hamarosan alá is írhatnak.
Tovább az összes átigazoláshoz