Oleksandr Safronov többszörös utánpótlás válogatottnak mondhatja magát, az ukrán U20-as válogatottal pedig 2019-ben világbajnoki címet ünnepelhetett. Pályafutása során megfordult a nemzetközi szinten is jegyzett Dnipróban, Észtországban, Lendván és a román élvonalban is. Mindemellett az NB I sem lesz ismeretlen terep a számára, 55-ször ugyanis a magyar élvonalban is pályára lépett Zalaegerszegen, amellyel a 2022-23-as idényben Magyar Kupát nyert.
- Nem sokat gondolkoztam, hogy elfogadjam a Honvéd ajánlatát, amely egy óriási tradíciókkal bíró klub. Szeretnék a segítségére lenni a csapatnak. A magyar bajnokságban szerettem futballozni, örülök, hogy visszatérhetek az NB I-be, ráadásul egy olyan klubnál tehetem ezt meg, amely jelentős szurkolótáborral bír. A védelemben több poszton is bevethető vagyok, középhátvédként és jobbhátvédként is. Alig várom, hogy pályára léphessek - nyilatkozta a klubhonlapnak Oleksandr Safronov.