Fotó: Németh Krisztián / FMH

Magyar csapat indulhat a német bajnokságban

Piros-fehér-zöld színű mezben, augusztus 20-án játssza első bajnoki mérkőzését a Hunok FC a német tizedik osztályban.
Nyikes Zoltán 2023. július 22., szombat 10:31
Fotó: Németh Krisztián / FMH
Piros-fehér-zöld színű mezben, augusztus 20-án játssza első bajnoki mérkőzését a Hunok FC a német tizedik osztályban.
Szerző: Nyikes Zoltán 2023. július 22., szombat 10:31

Lelkesen készül első hivatalos bajnoki szezonjára az iváncsai származású Somogyi István által alapított, első magyar gyökerű németországi futballklub, a Hunok FC, amely már korábban együttműködésre lépett a kilencedik osztályban szereplő SV Viktoria Aglasterhausennel. A Hunok FC ezúttal második számú csapatként a tizedik osztályban kezdi meg szereplését a következő szezonban - írja a feol.hu.

A felkészülést már elkezdték, immár vezetőedzőjük is van Cserenkó Szabolcs személyében, aki öt éven át futsalozott Szegeden az első osztályban, aztán sérülés miatt szögre akasztotta a stoplist, majd edzőnek állt, megszerezte az UEFA B-licencet. Hét esztendőn keresztül a Szegedi AK női csapatánál, a Szent Mihály jogelődjénél edzősködött, öt éven át az élvonalban irányította együttesét. A Hunok FC tagjainak többsége az anyaországból való, de a kilencfős erdélyi, székely különítmény is fontos gerince a gárdának csakúgy, mint a felvidéki játékosok, de jól kijönnek a két román nemzetiségű játékostárssal is.

A Hunok első nyári edzésén a Fejér Vármegyei hírportál is jelen volt Aglas­ter­hausenben, ekkor viselték először a piros-fehér-zöld mezt. Többen is megfogalmazták, mennyire fontos nekik a magyar színeket képviselni a pályán. Somogyi István alapító elnök nemcsak futballklubot, közösséget is épít, az edzések, a mérkőzések az amatőr futballisták családját, a környéken élő magyarokat is összehozzák. De az anyaegyesületben (SV Viktoria Aglasterhausen) is van magyar vonatkozású szál: Marko Vrkic sportigazgató nagymamáját a világtörténelem viharai toloncolták ki szeretett hazájából. Molnár Roland, a klub alelnöke és játékosa úgy fogalmazott, olyan lelkületben játszanak majd, mintha a magyar válogatott tagjai lennének.

A Hunok FC augusztus 20-án, éppen az államalapítás ünnepén játssza első bajnoki mérkő­zését.

Olvastad már?
115 millió eurós ajánlat érkezett Kane-ért, a Serie A-ba igazolt a Real Madrid kivégzője - külföldi körkép
A legfontosabb és legérdekesebb pénteki hírek a külföldi foci világából és a nemzetközi átigazolási piacról.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Márton
A Bild szerint Dárdai Márton egyike lehet annak a féltucatnyi alapembernek, akik el akarják hagyni nyáron a Herthát.
Vasas
Marad Pintér az edző
Pintér Attila nyilatkozatát követően még hétfőn este megbeszélést tartott a Vasas tulajdonosi köre és az a döntés született, hogy nincs változtatásra igény - értesült a Csakfoci.
Légiósok
Visszatérhet Törökországba?
Török sajtóhírek szerint a Besiktas már tárgyal a Hoffenheimmel Szalai Attila átigazolásáról.
Tovább az összes átigazoláshoz