Fotó: dvsc.hu
Marko Milosevic a kevés játéklehetőség miatt távozhat. Andrija Majdevac kapcsán pedig tárgyalásokat folytatnak egy szerb klubbal.
A DVSC hétfő reggel elutazott a törökországi edzőtáborba. A klub erről szóló hírében arról is beszámolt, hogy Andrija Majdevac kapcsán tárgyalásokat folytatnak egy szerb klubbal egy lehetséges kölcsönszerződésről. Ez az egyesület minden bizonnyal a Napredak, amelynek az érdeklődéséről a HAON alapján mi is beszámoltunk.
A Loki emellett most azt is bejelentette, hogy az előző szezonban öt, a mostaniban pedig mindössze három bajnokin védő, 32 éves Marko Milosevic a több játéklehetőség reményében új klubot kereshet magának.
Olvastad már?
Megerősítve: Új klubban és bajnokságban folytatja a PL-csapat magyar kapusa - hivatalos
Hivatalossá vált, hogy Hegyi Krisztián az FC Den Bosch együttesét erősítheti tavasszal.
Elolvasom
Átigazolások
Új szerzemény
Mamadou Sarr
Mamadou Sarr személyében szenegáli légióssal bővült a ZTE FC kerete, miután az US Ouakam együttesétől szerződtették a 18 éves támadót.
Légiósok
Kovácson a Juve szemei
A Juventus érdeklődését is felkeltette az AZ Alkmaar 19 éves magyar támadója, Kovács Bendegúz, akit Hollandiában már Zlatan Ibrahimovichoz hasonlítanak.
Kérdéses a folytatás
Csercseszov
Elképzelhető, hogy külföldi klubtól kap ajánlatot Sztanyiszlav Csercseszov, aki hétfőn távozott az orosz élvonalbeli Akhmat Grozny csapatától.