Fotó: dvsc.hu

Loki: "Nehézségekkel néztünk szembe a piacon" - az átigazolások közepén tartanak

A Loki mestere elmondta, hogy próbálnak a csapatba illő labdarúgókat találni és igazolni.
Budai László 2024. július 15., hétfő 14:47
Fotó: dvsc.hu
A Loki mestere elmondta, hogy próbálnak a csapatba illő labdarúgókat találni és igazolni.
Szerző: Budai László 2024. július 15., hétfő 14:47

A DVSC legutóbbi mérkőzésén 3-2-es vereséget szenvedett a Rapid Wientől. Az összecsapásról és a Loki átigazolásairól is beszélt a találkozó után Srdjan Blagojevic vezetőedző.

- Nagyon hasznos mérkőzés volt számunkra, mint ahogyan az első edzőmeccs is a táborban. A felkészülést harmad- és másodosztályú csapatok ellen kezdtük, így most már szükségünk volt a nagyobb nyomásra. Az első találkozón nem tudtunk jól reagálni, sokat szenvedtünk a Liberec ellen. A Rapid ellen azt kértem a játékosoktól, hogy próbáljanak meg ezen javítani, ami sikerült is, de még mindig nem a saját kvalitásunk szintjén játszottunk. Biztos vagyok abban, hogy ettől sokkal jobban is tudunk teljesíteni. Ugyanakkor fejlődtünk és dicséret illeti a futballistákat a találkozón mutatott teljesítményért.

Nehézségekkel néztünk szembe az átigazolási piacon, és néhány játékosunk sérülése miatt is. Zajlik a munka, s közben próbálunk a csapatunkba illő labdarúgókat találni és igazolni. Ennek a folyamatnak valahol a közepén tartunk.

- Azonban a futballistáinkban megvan a kellő ambíció és tisztában vannak vele, hogy mi az, amin már túl vagyunk és mi vár még ránk. Biztos vagyok abban, hogy lépésről lépésre fejlődni fogunk és készen állunk majd a bajnokság kezdetére – zárta szavait a Loki mestere.

A DVSC ezen a nyáron megszerezte már Pálfi Donátot (Haladás), Szűcs Tamást (Köbenhavn), Batik Bencét (Puskás Akadémia), Naoaki Senagát (FK Jezero), Arandjel Stojkovicot (Partizan Belgrád, kölcsönben, vásárlási opcióval) és Zhirayr Shaghoyant (Ararat Armenia).

Olvastad már?
"Apróért" megvehető a magyar válogatott sokoldalú Eb-játékosa: "Talán a fizetése miatt adják el"
A volt angol válogatott támadó szerint kiváló vétel lenne a magyar középpályás, pláne ha igazak az alacsony kivásárlási áráról szóló hírek.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Csoboth Törökországban
A török élvonalban sereghajtó Genclerbirligi a 2025/26-os szezonra kölcsönvette Csoboth Kevint. 
DVSC
Nagy bejelentés
A Loki szerződtette a 31 éves Víctor Camarasát, aki a spanyol élvonalban 140, az angolban 33 bajnokin lépett pályára.
Fradi
Sevikyan ismét kölcsönben
A zöld-fehérek újra kölcsönadták Edgar Sevikyant, és ezúttal is az orosz élvonalba. Az örmény válogatott támadó megszerzésére opciója is lesz az Akron Togliattinak.
Tovább az összes átigazoláshoz