Nemes kezdeményezés: A magyar tehetség saját mezével és árveréssel is segít a beteg kislánynak

Az osztrák másodosztályú Liefering utánpótlás-válogatott támadója, Bukta Csaba jótékonysági árverést indított egy beteg kislány megsegítésére.
Csakfoci Admin 2020. július 21., kedd 12:56
Az osztrák másodosztályú Liefering utánpótlás-válogatott támadója, Bukta Csaba jótékonysági árverést indított egy beteg kislány megsegítésére.
Szerző: Csakfoci Admin 2020. július 21., kedd 12:56

Rebekánál félévnyi vizsgálatok sorozata után derült ki, hogy rosszindulatú nyirokcsomó daganata van, édesapja pedig súlyos szívbetegként szívátültetésre vár régebb óta. A kislány decembertől köhögött, ami gyógyszerek hatásra sem szűnt meg. Márciusban megröntgenezték, kiderült, hogy kétoldali tüdőgyulladása van. Az állapota a további kezelések ellenére sem javult, ezért április végén CT-vizsgálat következett. A CT kimutatta, hogy több kis csomó van a tüdejében, emiatt MR-vizsgálatot végeztek rajta Budapesten. Ezután biopszia követezett május 18-án és két héttel később Pestről Debrecenbe került a gyermekonkológiára. Június 9-én elkezdődött a kemoterápiás kezelése. Azóta kórházban van, kezeléseket végeznek rajta.

Rebeka édesanyja jelenleg gyermekápolási táppénzen van, lejárta után megigényli a méltányossági táppénzt. Jelenleg Rebeka nagyapjánál laknak, az anyagilag és lelkileg nehéz időszak ellenére azon dolgoznak, hogy hozzáépítenek a házhoz még egy szobát. A szülők fontosnak tartják, hogy Rebekának legyen saját szobája, mert meg kell teremteniük a számára szükséges higiénés feltéteket, az úgynevezett „steril szobát”.

A Liefering utánpótlás-válogatottja, Bukta Csaba a Rebekát is támogató "Kosztyu Ádám Emlékére Alapítvány" számára adományozta a dedikált mezét, melynek végösszegét a kislány megsegítésére ajánl fel.

A mez kikiáltási ára: 50.000 Ft

Licitlépcső: 10.000 Ft

Az árverés kezdete: 2020.07.20.

Az árverés vége: 2020.08.14., 15:00 óra

Az árverés további részletei itt olvashatóak - kattints!

Átigazolások
Légiósok
Dárdai Márton
A Bild szerint az Augsburg (ismét) érdeklődik Dárdai Márton iránt.
Szpari/Loki
Muhamed Tijani
A DVSC ajánlatot tett Muhamed Tijani játékjogáért, azonban a Slavia Praha elutasította azt - értesült a Csakfoci cseh forrásból.
ETO/Fradi
Gruber Zsombor
Az Öltözőn Túl szerint a győri születésű, jelenleg ferencvárosi Gruber Zsombor az ETO lehetséges nyári igazolása lehet, azonban a goal.com cáfolta ezt az értesülést.  
Tovább az összes átigazoláshoz