Fotó: mlsz.hu

Légiósok: "Szoboszlai nem Messi volt, hanem inkább Cristiano Ronaldo" - volt csapattársa árulta el a magyar válogatott klasszis titkát

Szabó Kornél szerint a nagy titok a technikai képzés, amire a Főnixben hatalmas hangsúlyt fektettek.
Nyikes Zoltán 2023. november 22., szerda 13:03
Fotó: mlsz.hu
Szabó Kornél szerint a nagy titok a technikai képzés, amire a Főnixben hatalmas hangsúlyt fektettek.
Szerző: Nyikes Zoltán 2023. november 22., szerda 13:03

Szabó Kornél, a Practical VSC Veszprém labdarúgója utánpótláskorában két éven keresztül klub- és csapattársa volt Szoboszlai Dominiknek a székesfehérvári Főnix-Gold FC-ben. Szabó a veol.hu-nak adott nyilatkozatában elmondta, a Liverpool játékosának vasárnapi megmozdulásai, például az első gól előtti cselsorozata nem volt ismeretlen számára.

– Rengeteget gyakorolta, tudom, sokszor voltam szemtanúja, akár csapat-, akár egyéni edzéseken. Utóbbi képzéseken sokszor ketten vettünk részt a Dominikkel. Ha milliószor megcsinálsz valamit, akkor az ott lesz a fejedben, a lábadban, neki legalábbis ott van és elő tudja húzni egy telt házas Puskás Arénában is. Két évig játszottam ott és nagyon jó emlékeim vannak. Remek csapataink voltak, mindenki rengeteget dolgozott, hogy jó futballista váljon belőle. Dominik ebből a szempontból könnyebb helyzetből indult, mert helyben volt, nem kellett utaznia az edzésekre és édesapja volt az edző. Egyébként igaz az, hogy az apja nem nagyon dicsérgette, én legalábbis sem edzéseken, sem mérkőzéseken nem hallottam ilyet. Mondjuk másokat sem, de Dominikkel különösen szigorú volt. Ez a szigorúság csupa pozitívumot hozott neki, Dominik mindig bizonyítani akart, minden alkalommal meg akarta mutatni, mit tud. A nagy titok azonban nem ez, hanem a technikai képzés. A Főnixben rengeteg technikai feladatot végeztünk el, nagyon sok labdaérintés volt a gyakorlásokon, amelyeket általában kis teremben végeztünk.

Hogy Dominik kiemelkedett-e közülünk? Sok ügyes gyerek volt, ebben a korszakban még nem látszott, hogy egyszer Premier League-játékos válik belőle. Ha lehet így mondani, ő nem Messi volt, hanem inkább Cristiano Ronaldo, aki céltudatos, kemény munkával emelkedik a legjobbak közé. Az viszont korán kiderült, hogy vezetőtípus, igazi vezéregyéniség, amelyet már ilyen fiatalon a válogatottban is meg tudott mutatni.

Szabó úgy látja, Szoboszlai nélkül nem lett volna meg a csoport első helye, de mindenképpen hozzá kell tenni, hogy vasárnap Dibusz Dénes is kiemelkedőt nyújtott a kapuban, illetve a csapat és a stáb minden egyes tagja hozzátette a magáét a nagyszerű eredményhez. Hozzátette, számos profi futballista került ki a Főnixből, többen is játszanak az NB I-ben és NB II-ben, ő is ebbe az irányba igyekszik, most próbál Veszprémben bizonyítani és minél több játéklehetőséghez jutni, célja és álma, hogy egyszer az élvonalban szerepeljen.

A 22 éves játékos több évet töltött Hollandiában, tanult, sportdiplomát szerzett, emellett futballozott is, de a koronavírus-járvány idején hazatért, mert ott leállt a labdarúgóélet, még edzeni sem lehetett. Az NB II-es FC Ajkával gyakorolt, majd a megye I-ben futballozott, a Veszprém a Kristálytól igazolta le idén nyáron. Ahogy említette, szeretné labdarúgó-pályafutását építeni, emellett tovább képzi magát a pályán kívül is és tanulmányait később a futballban hasznosítaná.


Szabó Kornél jól ismeri Szoboszlait. Fotó: Nagy Lajos/Napló-archív
Olvastad már?
Itt az MLSZ nagy bejelentése: BL-döntőt rendezhetnek a Puskás Arénában - ezért van nagyon jó esélyünk
A Magyar Labdarúgó Szövetség benyújtotta a 2026-os és a 2027-es Bajnokok Ligája-döntő megrendezésére vonatkozó pályázati anyagot az európai szövetséghez (UEFA).
Elolvasom

 

Neked ajánljuk
Átigazolások
ETO FC Győr
Kuznyecov Szergej
A csakfoci.hu számolt be először arról vasárnap, hogy Kuznyecov Szergej az egyik jelölt a győri kispadra. A Kisalföld ezúttal azt írja, hogy csütörtökön Győrben járt Kuznyecov és az ETO vezetőivel tárgyalt.
Kecskemét
Horváth Krisztofer
A Torino technikai igazgatója, Davide Vagnati kéthetente érdeklődik magyar válogatott kölcsönjátékosuk felől - állítja a futballista ügynöke. (TMW)
Újpest
Tim Hall
Az Újpest és Tim Hall közös megegyezéssel szerződést bontott. A luxemburgi védő 2023 januárjában érkezett Újpestre. Első félszezonjában 14 meccsen lépett pályára, míg a mostani évadban 15 NB I-es találkozón.
Tovább az összes átigazoláshoz