Szabó Levente első gólpasszát jegyezhette a mostani bajnokságban.
A német másodosztályú bajnokság 4. fordulójának szombati játéknapján az Eintracht Braunschweig az Arminia Bielefeldet fogadta. A hazaiaknál a cserék közé nevezték a 2-szeres magyar válogatott támadót, Szabó Leventét, akit aztán az 51. percben, 0-0-s állásnál küldött pályára edzője.
Ezt pedig gyorsan meg is hálálta a 26 éves játékos, aki tizenöt minutummal később szépen ugratta ki csapattársát, Christian Conteh-t, ő pedig a védőjét és a kapust is kicselezve gólt szerzett.
A győzelem azonban nem jött össze Szabóéknak, a Bielefeld a 89. percben egyenlített, így elvitt egy pontot.
Olvastad már?
EL: Kiszámolták, már most milyen brutális összeget keresett a Fradi Európában – így alakulhatnak még a pénzdíjak
Az egyik legmegbízhatóbb statisztikai portál szerint a Fradi már több mint ötmilliárd forintot kapott az Európa Liga-ligaszakasz kiharcolásáért.
Elolvasom
Átigazolások
ZTE
Kialakult az edzői stáb
Filipe Celikkaya lesz a vezetőedző, Bruno Lopes a másodedző, Goncalo Garrido az asszisztens edző, Hugo Goncalves az erőnléti edző, Safet Jahic a kapusedző és Pálfi Zoltán a vezető elemző.
DVSC
Guineai próbajátékos
A DVSC bejelentette, hogy egy ügynöki ajánlás alapján érkezik az NB III-as csapathoz egy fiatal guineai csatár próbajátékra.
Nafta
Zalaegerszegi próbajátékosok
A ZTE második csapatából próbajátékon szerepelt a szlovén élvonalbeli Naftában Vert Bence, Ayodele Olawale, Horváth Zalán, Barbarics Martin és Király Marcell. (planetnogomet.si)