Photo by Jan Woitas/picture alliance via Getty Images
A magyar válogatott védő fejjel vette be a Freiburg kapuját, ezzel vezetést szerezve csapatának.
Az RB Leipzig Gulácsi Péterrel és Willi Orbánnal a kezdőcsapatában fogadta a Freiburgot a Bundesliga szerdai játéknapján. Az első félidőben Gulácsinak egy Eggestein-fejest kellett védenie, míg Orbán szintén fejjel próbálkozott, de célt tévesztett a másik kapunál.
A 0-0-s első játékrészt követően Orbán ismét fejjel veszélyeztetett, és ezúttal már nem hibázott: Raum balról beadott labdáját Orbán éppen Eggesteint megelőzve bólintotta közelről a kapuba (1-0). Nem sokkal később Cruz is betalált közelről, így a Lipcse 2-0-s győzelmet aratott, ezzel fellépett a dobogóra.
Orbánnak ez volt az első gólja ebben a Bundesliga-szezonban.
Olvastad már?
Megható videó: Állva köszöntötték Belgiumban a súlyos betegséggel küzdő magyar legendát
A Royal Antwerp egykori magyar ikonja, a súlyos betegséggel küzdő Fazekas László szeretett volna még egyszer ellátogatni korábbi csapata stadionjába - ez kedd este megadatott neki, könnyekig hatódott a szurkolók szívélyes fogadtatásán.
Elolvasom
Átigazolások
Fradi
Visszaküldenék a kölcsönjátékost
A skót Dundee United tárgyal a Ferencvárossal, hogy visszaküldhesse Isaac Pappoét, aki még augusztusban szenvedett súlyos sérülést, és a jelek szerint már nem játszhat a szezonban.
Szpari
Osztrák tornyot igazoltak
A Nyíregyháza szerződtette a cseh élvonalbeli Slovácko 29 éves osztrák csatárát, Marko Kvasinát.
DVSC
Így alakul a keret
Játékosáramlásról, esetleges edző- és kapuskérdésről is beszélt Bogdán Ádám sportigazgató.