Légiósok: Nikoliccsal pótolnák a BL-selejtezős csapatnál a tinisztárt - sajtóhír

Tavaly nem sikerült megszereznie a Topolyának Nikolics Nemanját, idén azonban akár össze is jöhet az igazolás.
Budai László 2023. május 30., kedd 20:45
Tavaly nem sikerült megszereznie a Topolyának Nikolics Nemanját, idén azonban akár össze is jöhet az igazolás.
Szerző: Budai László 2023. május 30., kedd 20:45

A szerb Mozzartsport értesülései szerint a nagy meglepetésre szerb ezüstérmesként záró és így a Bajnokok Ligája selejtezőiben induló Topolyánál folytathatja pályafutását az AEK Larnacától távozó Nikolics Nemanja.

A Crvena zvezda mögött másodikként végző klubnak azt a Petar Ratkovot kell pótolnia, aki 19 évesen robbant be, ebben a szezonban minden sorozatot figyelembe véve 14 gólig és öt gólpasszig jutott, és bár számtalan klubbal szóba hozták az elmúlt időben, a legfrissebb hírek szerint Spanyolországba vagy Olaszországba szerződhet.

Az ő helyére nézhették ki Nikolicsot, aki ugyan már 35 éves, de komoly tapasztalatával nagy segítségére lehetne a nemzetközi porondon is az együttesnek. A felek jól ismerik egymást, hiszen a Topolya már egy éve is érdeklődött, a klubelnök akkor elismerte a tárgyalást, igaz, a csatár 2022 nyarán végül Törökországba, majd onnan télen Ciprusra igazolt. A lap szerint elsősorban az kérdéses most, hogy Nikolics akar-e még újabb évet profi szinten játszani vagy befejezi karrierjét.

Olvastad már?
Rossi alapembere: "Le kellett rendeznem a démonjaimat" - interjú a válogatottról, a Vidiről és Cavaniról
Marco Rossi irányítása alatt kétségkívül alapembernek számít a magyar válogatott védősorában Lang Ádám, a ciprusi Omonia Nicosia 30 éves futballistája. A rutinos hátvéd a múlt héten kupagyőzelmet ünnepelhetett klubcsapatával, azonban a mostani szezonjával nem maradéktalanul elégedett. Lang korábbi démonjairól, Szoboszlai és Kerkez klubváltásáról, valamint egykori munkaadói, az ETO és a Fehérvár vesszőfutásáról is beszélt a csakfoci.hu-nak. Interjú.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Szpari
Igazolás és profi szerződés
Tarcsi Róbert az ETO-tól érkezett és profi szerződést kötött a Nyíregyházával, míg a saját nevelésű Czimer-Nyitrai Ádámmal szintén profi szerződést kötött a klub. (nyiregyhazaspartacus.hu)
Vasas
Korábbi csapatai vinnék Bereczet
Honlapunk úgy tudja, Berecz Zsombor három magyar klubnál merült fel: a Kazincbarcika, a Mezőkövesd és a Diósgyőr is szívesen látná a középpályást. Jelenleg a DVTK tűnik a legesélyesebbnek.
Videoton
NB Ii-es riválistól igazoltak
A Békéscsabától igazolt 19 éves balhátvéddel, Rostás Szilárddal erősítette meg keretét az NB II-es szezonra készülő Vidi.
Tovább az összes átigazoláshoz