Gabriele Maricchiolo/NurPhoto via Getty Images
A rendes játékidőben 2-2-re végzett a Spezia a Parma ellen - de a 11-eseket az élvonalbeli együttes rúgta jobban.
A Nagy Ádámmal felálló Spezia kétszer is visszajött egygólos hátrányból az olasz élvonalbeli Parma elleni Olasz Kupa-mérkőzésen, ám végül 11-esek után búcsúzott a sorozattól (2-2, b.u.: 6-5). A magyar válogatott középpályás végigjátszotta az összecsapást, a 11-eseknél nem jutott el addig a párharc, hogy sorra kerüljön - a Parma 4-3-ra nyerte az idegek harcát.
A nyolcaddöntőben a továbbjutó Parma a Bologna ellen folytatja.
Olvastad már?
A korábbi Fradi-támadó nehéz időszak után találna magára: "Szeretnék egy olyan klubhoz kerülni, ahol..."
A 24 éves támadó a korábbi klubváltások és sérülések ellenére motiváltan várja a következő kihívást.
Elolvasom
Átigazolások
Paks
Lenzsér Bence: 2029
A paksiak bejelentették, hogy újabb három évre írtak alá alapemberükkel, Lenzsér Bencével, akinek így már 2029-ig érvényes a szerződése.
Videoton FC Fehérvár
Több távozó is lehet
A Csakfoci információi szerint máris megkezdődött a keret átalakítása az NB II-ben szereplő Videoton FC Fehérvárnál, így több játékos távozhat a csapattól.
Szpartak Moszkva
Stankovic-Csercseszov csere?
Az orosz Sport-Express információi szerint Sztanyiszlav Csercseszov is jelölt lehet Dejan Stankovic utódjának a Szpartak Moszkvánál.