Fotó: al-Fateh

Légiósok: Magyarországon is jól ismerik az edzőt, aki átvette a keservesen szereplő Szappanosék irányítását

José Gomes két kupát is nyert Egyiptomban, most a szaúdi bajnokságban sereghajtó al-Fatehet kellene megmentenie.
Budai László 2024. december 17., kedd 14:14
Fotó: al-Fateh
José Gomes két kupát is nyert Egyiptomban, most a szaúdi bajnokságban sereghajtó al-Fatehet kellene megmentenie.
Szerző: Budai László 2024. december 17., kedd 14:14

Igen keserves őszi szezon van a szaúdi bajnokságban szereplő al-Fateh mögött, amelynek kapuját az egyszeres magyar válogatott Szappanos Péter védi. Az együttes 13 bajnokin csak egyszer nyert, háromszor ikszelt és kilencszer kikapott, így sereghajtó a bajnokságban, a bennmaradást jelentő pozíciótól négy pont választja el.

Az al-Fateh most egy olyan edzőben látja a megoldást, akit Magyarországon is jól ismernek, a korábbi Vidi-edző José Gomest nevezték ki ugyanis Szappanoséknál. Gomes mögött eredményes hónapok állnak, hiszen az egyiptomi Zamalekkel Szuperkupát és afrikai Konföderációs Kupát nyert, de már Szaúd-Arábiában is letette a névjegyét, 2016-ban Szuperkupa-sikert aratott az al-Ahlival.

Fehérváron 2013 februárjától 2014 nyaráig dolgozott, a Vidivel egy második és egy negyedik helyet ért el, de az Európa Ligából az első selejtezőkörben búcsúzott.

Érdekelnek a legfrissebb átigazolási hírek? Folyamatosan frissülő rovatunkban mindent megtalálsz, ami a magyar focival kapcsolatos. Kattints ide és böngéssz egy nap többször is!

https://www.csakfoci.hu/magyar-foci/a-liverpool-ikonja-kerkez-azonnali-leigazolasat-varja-a-vorosoktol-azota-nagyszeru-hogy-a-pl-be-erkezett
Átigazolások
Légiósok
Gera még Budapesten
Továbbra is Budapesten készül Gera Dániel, annak ellenére is, hogy iráni csapatánál, a Persepolisnál újraindultak az edzések. Igaz, a bajnokság még nem folytatódott.
MTK
Újabb tehetséget vinnének
A Benfica, a Club Brugge és a Wolfsburg is figyeli az MTK 16 éves tehetségét, Angyal Adrián Valentint. (Lorenzo Lepore)
Szpari
Toma 2028-ig marad
A 30 éves középpályás, Toma György 2028-ig hosszabbított szerződést Nyíregyházán.
Tovább az összes átigazoláshoz