Fotó: facebook.com/osksepsi
Varga Kevin betalált, a Sepsi 4-0-ra győzött a Voluntari ellen.
Varga Kevin góllal járult hozzá a Sepsi OSK 4-0-s hazai győzelméhez az FC Voluntari ellen a román labdarúgó-bajnokság 29. fordulójának hétfői játéknapján.
A sepsiszentgyörgyi klub honlapja szerint a magyar támadó kezdőként az 53. percben talált a hálóba, majd a 72. percben lecserélte - és Varga Rolandot küldte be helyette - Bernd Storck vezetőedző, a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya.
Varga januárban igazolt a ciprusi Apollontól a székelyföldi csapathoz, amelyben ez volt az első gólja. A magyar válogatott védő, Kecskés Ákos végigjátszotta a meccset. A Sepsi OSK egy fordulóval az alapszakasz vége előtt a tabella hetedik helyén áll, a felsőházi rájátszásba az első hat jut. (MTI)
Olvastad már?

Szoboszlai volt csapattársa az U19-es válogatottól jutott el a megyei I-ig és a bozótvágásig: „Komoly esélyt látok arra, hogy NB I-es kapus lesz belőlem” - interjú
A 22 éves Ásványi Balázs a Csakfocinak adott interjújában elmondta, szerinte milyen okok vezettek karrierjében a nagy visszaeséshez, azt is elárulta, gondolkodott-e a visszavonuláson, de kitért arra is, mit szólt ahhoz, amikor korábbi csapattársát, Szoboszlai Dominikot leigazolta a Liverpool.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások

Kazincbarcika
Válogatott csapatkapitány érkezett
Hivatalos honlapján jelentette be az NB I-be feljutó Kazincbarcika, hogy szerződtette az örmény válogatott csapatkapitányát, Varazdat Harojant.

Videoton FC Fehérvár
Spanyolországba igazol a fiatal tehetség
A Csakfoci információi szerint Babos Bence is a Mérida AD-ban bizonyíthat, a Premier League-ben szereplő Brentford hálózatán keresztül.

ZTE
20 éves kapus jött
A ZTE szerződtette testvércsapata, a Nafta Lendava 20 éves kapusát, Žan Mauricio Lalovićot.