Görög lapértesülések szerint az Eszéktől nagy eséllyel távozó Kleinheisler László iránt a Panathinaikos is érdeklődik.
A görög Onsports.gr szerint a 20-szoros bajnok Panathinaikos egyik megoldása a középpálya megerősítésére Kleinheisler László megszerzése lehet.
Mint ismert, a magyar válogatott játékosa nem hosszabbított az Eszékkel és úgy tűnik, nem is fog. Nyáron pedig lejár a szerződése.
A lap megjegyzi, hogy Kleinheisler főként 10-esként szerepel jelenlegi csapatában, de a széleken is bevethető, a Panathinaikosnak pedig szüksége lenne egy kreatív középpályásra.
Olvastad már?
Légiósok: Komoly belháború szólhat bele Kleinheisler klubváltásába - sajtóhír
Nagy a káosz a Dinamo Zagrebnél és egy horvát lap szerint emiatt még konkrét ajánlatot sem tettek a fővárosiak Kleinheisler Lászlóért.
Elolvasom
Átigazolások
Vasas
Eldőlt Erős sorsa
Erős Gábor a Vasas klubhonlapjának nyilatkozott és pontot tettek a péntek este történtek végére.
Vasas
Erős Gábor lemond?
Úgy tudjuk, már élő adásban is szerette volna jelezni a távozási szándékát Erős Gábor. Cikkünkből kiderül, mi és hogyan zajlott pontosan a mérkőzés után.
Légiósok
Willi Orbán
Sajtóhírek szerint Willi Orbán szerződéshosszabbítása a levegőben lóg Lipcsében.