Kovács Bendegúz új szerződést írhat alá az AZ Alkmaarnál - számolt be róla Luca Bendoni az X-en.
A 19 éves csatárt rengeteg klub csábítja, többek között az angol Chelsea, az olasz Juventus és korábbi csapata, az Ajax.
Kovács Bendegúz tavaly nyáron éppen az Ajaxtól igazolt az AZ akadémiájára, miután korábban több korosztályos csapatban is szerepelt az amszterdamiaknál. Fejlődése az elmúlt idényben felgyorsult: az U19-es együttestől a szezon második felére már a Jong AZ alapemberévé vált a holland másodosztályban. A magyar válogatottban is bemutatkozott támadó a 2025/2026-os idényben 14 bajnoki mérkőzésen nyolc gólt szerzett a Jong AZ színeiben, majd bemutatkozhatott az első csapatban is, ahol 4 tétmérkőzésen is lehetőséget kapott már.
A nyári felkészülést már a felnőtt kerettel kezdte meg, és a belga élvonalbeli Zulte-Waregem elleni, idegenbeli felkészülési mérkőzésen gólt is szerzett.
Luca Bendoni szerint a tehetséges támadó a hosszabbítás mellett döntött annak ellenére, hogy számos csapat érdeklődik iránta.