A Csoboth Kevint szerződtető svájci FC St. Gallen zsinórban hatodik győzelmét ünnepelhette. Egy vitatott büntetővel verték a Grasshopperst a bajnokságban 1-0-ra.
Az idényt remekül - minden sorozatot figyelembe véve -, öt győzelemmel kezdő St. Gallen a Grasshoppers elleni bajnoki rangadón is folytatta remek szériáját. A zürichiek ellen a 81. perc hozta meg a győzelmet vasárnap, ekkor Lukas Fähndrich játékvezető Jovan Milosevic és Ayumu Seko párharcában szabálytalannak látta a japán játékost, Milosevic pedig értékesítette a vendégek által hevesen vitatott büntetőt.
Csoboth Kevin a Konferencia Liga után a bajnokságban is győztes meccsen debütált, a 63. percben szállt be az Újpestről igazolt magyar válogatott szélső, több mint 18 ezer szurkoló szeme láttára.
Átigazolások
MTK
Edzőváltás
Megvan az NB I-es szezon első edzőváltása: Pinezits Máté távozott az MTK Budapest éléről.
Akhmat Grozny
Csercseszov távozott
Már nem Sztanyiszlav Csercseszov az Akhmat Grozny vezetőedzője.
Légiósok
Baráth kérője
Edzője megerősítette, hogy Baráth Péter iránt a Viktoria Plzen érdeklődik. De kevés lehet az esélye a téli váltásnak.