A Fehérvárról nem rég távozott nemrég Kovács Dániel tétmeccsen is bemutatkozott új klubjában, a görög Olympiakosz Voloszban.
Az NB I-ből Görögországba szerződő 29 éves kapus kezdőként védte végig a PAOK elleni Görög Kupa-nyolcaddöntőt, amelyet 2-0-ra nyert meg az ellenfél, és összesítésben 3-0-val jutott a legjobb nyolc közé.
Kovács Dániel számára emlékezetesen alakult a találkozó, hiszen egy rendkívül peches második gólt kapott a 73. percben (Schwab lövése egy védőn változtatott irányt - 2:41-től a videón), a hajrában viszont komoly bravúrt mutatott be egy százszázalékos ziccert hárítva (3:31-től).
Olvastad már?
A szurkolókkal összetűzésbe került korábbi Vidi-kapus: "Azt nem gondoltam, hogy csípőből kivágnak" - interjú
A görög bajnokság legjobb kapusai közé akar tartozni, aztán pedig beverekedné magát a magyar válogatott keretébe. Csúnyán összeveszett a Vidi-szurkolók egy részével, de nem viselte őt meg, hogy pár ember rendszeresen szidta, mivel nem lelkizős típus, ellenben kemény gyerek. Ő már bocsánatot kért, de elvárta volna ezt a másik féltől is. Nyár elején még azt mondták neki Fehérváron, hogy ő fog védeni, de aztán gyorsan változott a helyzet. A légióskodás a céljai közt szerepelt és úgy érzi, a Volos előrelépés számára a Fehérvárhoz képest. Interjú Kovács Dániellel.
Elolvasom
Átigazolások
Liverpool
Kerkez utódja?
Angliában arról írnak, hogy a Liverpool és az MU edzője sem elégedett balhátvédjével. Kerkez Milos (és Patrick Dorgu) helyére is Tyrick Mitchellt nézték ki.
ETO
Újabb Umathum
Az U17-es csapat alapembere, a rendszeresen a felnőttekkel edző, mindössze 14 éves Umathum Roland profi szerződést írt alá. Ezzel testvére, Ádám nyomdokaiba lépett.
Csákvár
Barkóczival szakítottak
Közös megegyezéssel szerződést bontottak a nyáron érkezett Barkóczi Benedekkel, aki egy MK-mérkőzésen és csereként egy bajnoki összecsapáson lépett pályára.