Múlt héten vált hivatalossá, hogy Dárdai Bence végül igent mondott Marco Rossi megkeresésére és a jövőben a magyar válogatottban fog játszani, azóta pedig ez az országváltás Németországban is szolgáltatott már témát az ottani sajtónak.
Ezúttal a Frankfurter Rundschau boncolgatja azt, hogy Márton és Palkó után a legfiatalabb Dárdai is a magyar nemzeti csapatban fog játszani, mindezt azok után, hogy korábban Németország utánpótlás-válogatottjaiban szerepelt az U16-tól egészen az U19-es korosztályig, 2023-ban pedig még Németországgal lett U17-es Európa-bajnok.
– A német válogatottságra és Julian Nagelsmann szövetségi kapitány meghívójára azonban sosem lett volna igazi esélye. Kudarcra volt ítélve. Hosszú távon Dárdai számára valószínűleg túl nagy lett volna a konkurencia a középpályán – Magyarországon viszont lehetősége nyílik számos nemzetközi mérkőzésre és tornára. Ráadásul a család is döntő szerepet játszott – írja a Frankfurter Rundschau, kiemelve, hogy édesapja, a korábbi 61-szeres magyar válogatott Dárdai Pál is örömmel fogadta a váltást.
A cikkben azt is megemlítik, hogy Magyarország szövetségi kapitánya, Marco Rossi és a Magyar Labdarúgó Szövetség szintén fontos szerepet játszott ebben a folyamatban. A szakember ugyanis hangsúlyozta a türelmet és a bizalmat, amelyet Dárdai irányába tanúsítottak, hogy megkönnyítsék számára a döntést.
– Szakmai szempontból Magyarország ígéretes jövőképet kínál – teszik hozzá, azzal zárva, hogy bemutatkozása vélhetően márciusban jön el a Törökország elleni Nemzetek Ligája-rájátszásban, míg egy Nagelsmann-meghívóra ki tudja, mennyit kellett volna várnia.



