Fotó: MTI/Hegedüs Róbert

Krznar aggódik a meglepő Újpest-vereség után: "Ezt nem lehet elrejteni és nem is akarjuk"

Így látta a két vezetőedző a Kisvárda-Újpest bajnokit.
Budai László 2025. augusztus 16., szombat 8:19
Fotó: MTI/Hegedüs Róbert
Így látta a két vezetőedző a Kisvárda-Újpest bajnokit.
Szerző: Budai László 2025. augusztus 16., szombat 8:19

Az Újpest meglepetésre 1-0-ra kikapott a Kisvárdától hazai pályán a két csapat péntek esti bajnokiján. Így látta a két vezetőedző a találkozót.

Damir Krznar (Újpest): - A Kisvárda nagyon jól védekezett, teljesen lezárta előttünk az utat. Oldalról próbáltunk inkább akciókat építeni, beadásokkal kísérleteztünk. Amikor átjutottunk rajtuk, és megvolt az egy az egy elleni szituáció, akkor nem sikerült gólt szerezni. Volt 3-4 gólszerzési kísérletünk is, de nem mentek be ezek, utána pedig gólt kaptunk, és kétségbeesetten próbálkoztunk a végéig egyenlíteni. Idő kell még, hogy teljesen összeálljon a csapat, de szerintem a felelősségvállalás kérdése a legfontosabb. Két pontrúgásból kaptunk gólt az előző két találkozón, ez két vereséget jelentett, volt piros lap is, de ezt az öltözőben fogjuk megbeszélni. Persze aggódom a támadójáték miatt, hiszen valami nem stimmel, ha itthon nem tudunk gólt rúgni. 15 kapura lövési kísérletünk volt, ebből 7-et hárított az ellenfél kapusa, ezt nem lehet elrejteni és nem is akarjuk. (M4 Sport)

Gerliczki Máté (Kisvárda): - Az ellenféltől függött, mennyi rizikót vállaltunk, a saját bőrünkön éreztük, az Újpest milyen jó csapat. Mindent megtettek a srácok, a múlt heti után ez egy még nagyobb győzelem volt, egy még nehezebb meccsen. Nem egyéneket kell kiemelni, hanem a csapatot, s volt egy jópár helyzetünk is, rúghattunk volna még gólokat. (M4 Sport)

Olvastad már?
Megerősítve: Saját kérésre távozott Geráék csapatkapitánya, korábbi Fradi-játékos érkezett cserébe - hivatalos
Védekező középpályást cserélt egymással a KTE és a Szeged.
Elolvasom
Átigazolások
Újpest
Újabb fordulat jöhet a Duarte-ügyben?
Romániában azt írják, hogy André Duarte akár vissza is térhet az Újpesthez, amennyiben a CAS úgy dönt.
Légiósok
Lőw Zsolt
Új vezetőedzőt keres a Bundesliga utolsó helyén szerénykedő Mainz - egy listán pedig Jürgen Klopp társaságában felbukkan Lőw Zsolt neve is.
Ferencváros
Kenan Kodro
Kenan Kodro jövője továbbra is nyitott, de egyre valószínűbb, hogy a bosnyák csatár a szezon után is a Real Zaragozánál maradhat.
Tovább az összes átigazoláshoz