Fotó: OPUS TIGÁZ Tatabánya Facebook

Kirúgás 4 meccs után: Hamar elfogyott a türelem a visszajutást kitűző csapatnál - hivatalos

Viszonylag gyorsan igen messzire kerültek az első helytől, ezért azonnali intézkedést láttak szükségesnek.
Budai László 2025. augusztus 18., hétfő 16:41
Fotó: OPUS TIGÁZ Tatabánya Facebook
Viszonylag gyorsan igen messzire kerültek az első helytől, ezért azonnali intézkedést láttak szükségesnek.
Szerző: Budai László 2025. augusztus 18., hétfő 16:41

Az Opus Tigáz Tatabánya vezetősége - közös megegyezéssel - szerződést bontott Klausz László vezetőedzővel - jelentette be az előző szezon végén az NB II-től búcsúzott csapat. A döntés hátterében az idény eddigi gyenge szereplése áll: a bajnokságban, az első fordulóban aratott győzelem után három vereség következett, aminek eredményeként a csapat jelenleg a 12. helyen áll az NB III. Észak-Nyugati csoportjában.

A tabellán elfoglalt pozíció komoly lemaradást jelent a kitűzött célokhoz képest, hiszen a bajnoki címtől már kilenc pontra van a csapat. A klub vezetése úgy látta, a folytatáshoz új impulzusokra és irányra van szükség - írják közleményükben.

A vezetőség elkötelezetten keresi az utódot, aki próbálja majd stabilizálni a teljesítményt és visszavezetni az Opus Tigáz Tatabányát a feljutásért zajló küzdelembe. Az átmeneti időszakban Nagy Richárd utánpótlás szakmai igazgató irányítja a csapatot.

Olvastad már?
Keane a Fradi-Qarabagról: "Egy korábbi James Bond-film sem ugyanaz, mint a következő"
Robbie Keane vezetőedző szerint kulcsfontosságú lesz a Qarabag ellen a Bajnokok Ligája utolsó selejtezőkörében, hogy a Ferencváros lehetőleg ne kapjon gólt sem a keddi első felvonáson, sem a jövő heti, idegenbeli visszavágón.
Elolvasom
Átigazolások
Honvéd/Újpest
Kapust vinnének Kispestre
A Csakfoci úgy tudja, az Újpest kölcsönjátékosaként idén a KBSC-nél védett 20 éves Juhász Bence iránt érdeklődhetnek a kispestiek.
Eszék
Makrait kinevezték
Amint azt a Csakfoci korábban előre jelezte: a ZTE-től érkező Makrai Márk lett a horvát élvonalbeli Eszék új sportigazgató-helyettese.
Vasas
Eldőlt Erős sorsa
Magyar játékosokban gondolkodnak a Vasasnál, de elsősorban a saját nevelésű futballistáknak akarnak lehetőséget biztosítani.
Tovább az összes átigazoláshoz