Fotó: Békéscsaba 1912 Előre Facebook

Kiosztották a büntetéseket a békéscsabai balhé után - itt az ítélet

Két játékos egy mérkőzésre szóló eltiltást kapott, egy futballista pedig két találkozóra szólót.
Budai László 2023. október 19., csütörtök 13:21
Fotó: Békéscsaba 1912 Előre Facebook
Két játékos egy mérkőzésre szóló eltiltást kapott, egy futballista pedig két találkozóra szólót.
Szerző: Budai László 2023. október 19., csütörtök 13:21
A legfrissebb hírekért kövess minket a Csakfoci Google News oldalán is!

Hétfőn honlapunk számolt be róla, hogy viharos körülmények között, tömegjelenettel, majd heves reklamálásokkal ért véget a Békéscsaba és az ESMTK NB III-as rangadója vasárnap. A főszerepbe a játékvezető és az általa megítélt 11-esek kerültek, amelyekkel az először vereséget szenvedő hazaiakat húzta fel a bíró. A csabaiak legendája, Pásztor József beszélt is a csakfoci.hu-nak a történtekről, ezt ide kattintva tudod elolvasni.

Az MLSZ Fegyelmi Bizottságának szerdai határozatából derült ki, hogy milyen következményei lettek a balhénak. A még a mérkőzés során kiállított Albert István (Békéscsaba) egy mérkőzésre szóló eltiltást kapott, míg a már lefújás utáni összeszólalkozásban részt vevő Vólent Roland (Békéscsaba) szintén egy, az ellenfélnél játszó Jeszenszky Ádám (ESMTK) pedig két találkozóra szólót.

Olvastad már?
A tettlegességet tagadják, de durván számonkérték a bírót a balhés feljutási rangadó után, reagált a legenda: „Mit kellett volna mondani, hogy jól vezetted a meccset, komám?”
Viharos körülmények között, tömegjelenettel, majd heves reklamálásokkal ért véget a Békéscsaba és az ESMTK NB III-as rangadója vasárnap. A főszerepbe a játékvezető és az általa megítélt 11-esek kerültek, amelyekkel az először vereséget szenvedő hazaiakat húzta fel a bíró. A csabaiak legendája, Pásztor József beszélt a csakfoci.hu-nak a történtekről.
Elolvasom
Átigazolások
ETO
Tóth közel a törökökhöz
Török sajtóhírek szerint közel a megállapodás Tóth Rajmund Konyasporhoz igazolása ügyében, ám az ETO FC középpályásának klubváltása egy vitás pont miatt egyelőre nem zárult le.
Légiósok
Yaakobishvili a célegyenesben
A Barcelona magyar válogatott kapusa, Yaakobishvili Áron már nem vett részt a katalánok szombati edzésén, és a vasárnapi, bázeli felkészülési mérkőzésre sem utazott el a csapattal.
Ex-Fradi
Rövid karrier
A szerb sajtó szerint Mohammed Abu Fani két hónap után távozhat a Crvena zvezda csapatától, miközben Mohamed Ali Ben Romdhane a katari Al-Shamal SC-hez igazolt.
Tovább az összes átigazoláshoz