Fotó: fradi.hu

Kiderült, pontosan mennyi súlyos bírói hiba történt az NB I-ben: "Ez olyan alacsony szám, ami soha nem fordult elő"

Nemcsak a hibák száma, hanem a VAR alkalmazásának második évében a beavatkozások száma is csökkent.
Budai László 2023. július 19., szerda 13:30
Fotó: fradi.hu
Nemcsak a hibák száma, hanem a VAR alkalmazásának második évében a beavatkozások száma is csökkent.
Szerző: Budai László 2023. július 19., szerda 13:30

Hanacsek Attila, a Magyar Labdarúgó Szövetség játékvezető bizottságának elnöke szerint emelkedik a magyar játékvezetés színvonala, egyúttal a videobírónak (VAR) köszönhetően jelentősen csökkent a súlyos hibák száma az OTP Bank Ligában.

- Az ellenőri jelentések azt mutatják, hogy egyértelműen és vitathatatlanul fejlődik a magyar játékvezetés színvonala. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy három bíró kapott Európa-bajnoki selejtezőmérkőzést - mondta az M1 aktuális csatornának adott interjúban Hanacsek, aki megemlítette azt is, hogy mind a hat nemzetközi minősítésű bíró feladatot kapott az európai kupasorozatok selejtezőiben.

A sportvezető arról számolt be, hogy az élvonal előző idényében mindössze 17 olyan súlyos hiba történt, amely "a mérkőzés eredményére közvetlen hatással bírhat", ezt szerinte a VAR nélkül nem tudták volna elérni. Ezzel kapcsolatban megjegyezte,

ez olyan alacsony szám, ami soha nem fordult elő.

Hanacsek kifejtette, hogy a VAR nélkül még hatvan ilyen hiba volt, azaz a technológia bevezetésével hetvenszázalékos csökkenést sikerült elérni, ami nagyon figyelemre méltó eredmény. Hozzátette, nemcsak a hibák száma, hanem a VAR alkalmazásának második évében a beavatkozások száma is harminc százalékkal csökkent, azaz javultak a pályán hozott döntések is. Ugyancsak javulásról számolt be a hosszú ellenőrzéseknél, amelyek száma 43 százalékkal csökkent az első VAR-os idényhez képest. A korábbi nemzetközi bíró hangsúlyozta, a fejlődés ellenére most sem teljesen elégedett.
(MTI)

Neked ajánljuk
Átigazolások
A Dortmund is vinné
Kerkez Milos
A TEAMtalk szerint az angol topcsapatok mellett már egy német gigász is szerződtetné a magyar válogatott védőt.
Diósgyőr
Gera kipróbálná magát külföldön
Gera Dániel elmondta, ha rajta múlik, Magyarországon belül már nem szeretne váltani, külföldön viszont még kipróbálná magát. (M4 Sport)
DVSC
Máté Csaba marad
Máté Csaba vezetőedző menesztése egyelőre nincs napirenden - írja az Index, amely szerint pénzbüntetést azonban kaphat a csapat.
Tovább az összes átigazoláshoz