Fotó: facebook.com/NYSFC
Két védő sérült meg a Nyíregyháza csapatában a Diósgyőr ellen.
A Nyíregyháza két játékosa is súlyosan megsérült a Diósgyőr elleni mérkőzésen - írta a klubhonlap. Temesvári Attila az első félidő hajrájában szenvedett izomszakadást a combhajlítójában, így a találkozót már nem tudta befejezni. Felépülése a kezelések hatékonyságától függ, de több hetet is igénybe vehet.
A helyére beálló Alaxai Áron egy kontakt után vállficamot szenvedett, és bár végig pályán maradt, vállspecialista dönti el a héten, hogy szükség van-e műtétre.
A csapatnál ez már a harmadik komoly sérülés a közelmúltban: nemrég a csapatkapitány, Nagy Dominik is hosszabb időre kiesett.
Olvastad már?
MK-sorsolás: Geráék az Újpestet fogadják, a Fradi és a Paks is vármegyei ellenfelet kapott - íme, a párosítások
KTE-Újpest és Vasas-Puskás összecsapást is rendeznek majd a Magyar Kupában. A két tavalyi döntős a vármegyei első osztályból kapott ellenfelet.
Elolvasom
Átigazolások
NB I
Hazai átigazolási hírek
NB I-es átigazolási körkép: így állnak a magyar élvonal klubjai a nyári érkezők, a távozók és a jelöltek terén.
Vidi
Hesz marad
A Videoton FC Fehérvár lehívta a Hesz Olivér szerződésében szereplő opciót, így a 30 esztendős hátvéd a következő szezonban is az NB II-es csapatot erősíti majd.
ETO
Új sportigazgató
Dunaszerdahelyről érkezhet az ETO FC új sportigazgatója.