Fotó: fradi.hu

Jansen a Fradi fásultságáról: "Amíg én vagyok a Ferencváros edzője, sosem fogjuk elfogadni, hogy fáradtak vagyunk" - interjú

Pascal Jansen a kommunikáció fontosságáról, eddigi tapasztalatairól, az intenzív edzésekről és az esetleges túledzettségről is beszélt a Csakfocinak adott interjújában.
Budai László 2024. szeptember 13., péntek 8:31
Fotó: fradi.hu
Pascal Jansen a kommunikáció fontosságáról, eddigi tapasztalatairól, az intenzív edzésekről és az esetleges túledzettségről is beszélt a Csakfocinak adott interjújában.
Szerző: Budai László 2024. szeptember 13., péntek 8:31

- Két zenész gyermekeként nőtt fel, ez inkább szórakoztató vagy a szülei elfoglaltsága miatt terhes volt?

- Nagyon élveztem a gyermekkoromat, a világért sem cserélném el azt - kezdte Pascal Jansen a Csakfocinak adott interjúját. - Rendkívül szerencsés voltam, hiszen egy kreatív közegben lehettem, ahol sok mindent más nézőpontból tapasztalhattam meg. A szüleim valóban zenészek, amolyan szabad lelkek voltak, élték az életüket, élvezték a szenvedélyüket. Nagyon korán elmondták nekem is, hogy kövessem az álmaimat, legyek nagyon szenvedélyes abban, amivel foglalkozom, és tegyek meg mindent érte, hogy később semmit se bánjak meg. Ez az, amit a mai napig csinálok.

- Nagyon sokat, részletesen és élvezettel kommunikál, ezt fontosnak tartja a játékosaival való kapcsolatában is. Ezt is a szüleitől tanulta?

- Jó kérdés, ez szerintem a személyiségem része, és az is segít benne, hogy több nyelven beszélek. Az édesanyám gyerekkorától zenét, táncot és éneklést tanult, hamar elfoglalt volt a showbizniszben. Később saját alapítványa is volt, ahol nagy szenvedéllyel tanította a gyerekeket táncra és éneklésre. Én is nagy hangsúlyt fektetek arra, hogy megértessem magam az emberekkel, persze fontos, hogy közben mindenkinek megmaradjon a saját kreativitása is.

- Edzőként mi a fontosabb, hogy valaki szakmailag mindent tudjon, vagy hogy emberileg képes legyen kezelni a legtöbb felmerülő problémát?

- Ezen az elitszinten, ahol a Fradi vagy a korábbi klubom is elhelyezkedik, már mindkettőre szükség van. Az is nagyon fontos, hogy ismerd a stábod képességeid, mert ugyan sok mindent tudok én is, de nem annyit, mint 2-3-4 ember együttvéve.

Ugyanazon a filozófia mentén kell haladnunk, de mindenkinek megvan a maga nézőpontja, a saját gyengeségei, erősségei. Az biztos, hogy egy vezetőedzőnek sok mindent tudnia kell, hiszen a teljes fejlődés az ő felelőssége, ezért ezen a szinten átlag fölöttinek kell lenni mindenben.

- Hány százalékon áll a csapatépítésben ahhoz képest, amit erre az időszakra eltervezett?

- Továbbra is haladunk az utunkon. Nagyon intenzív két hónap van mögöttünk rengeteg történéssel, meccsekkel, az átigazolási szezonnal, amely során a játékosok jöttek-mentek. Voltak találkozók, ahol tudtunk úgy játszani, ahogy azt szeretnénk, és voltak olyanok, ahol keveset mutattunk az identitásunkból. Azt szoktam mondani, hogy “nincs időnk, mégis muszáj időt szakítanunk”. A csapat fejlesztésével foglalkozni kell, az nem úgy működik, hogy eltelik néhány hét és hipp-hopp készen áll minden. Folyamatosan figyelnünk kell, hogy fejlődünk-e, hogy soha ne legyünk elégedettek.

- A csapat eddig egy csatárral játszott, az első számú támadó Varga Barnabás volt. Most viszont klubrekordért igazoltak egy brazil csatárt is, Matheus Saldanhát. Milyen változásokkal jöhet ez, tudnak majd akár együtt is játszani?

- Meg kell majd néznünk, egyelőre nem tudjuk összehasonlítani őket, hiszen Barna nincs itt (az interjú kedden, még a válogatott szünet alatt készült - a szerk.). Matheust azért igazoltuk, mert nagyon sok meccs áll előttünk, ezért három minőségi csatárt szerettünk volna. Tudjuk, hogy Barnának és Pesicnek is voltak sérülései az elmúlt időszakban, ezért fontos, hogy mindig legyen bevethető minőségi támadó, hogy megfeleljünk a követelményeinknek.

- Némileg furcsa a helyzete, hiszen ha csak a számokat nézzük, akkor eddigi tíz tétmeccse közül mindössze egyet veszített el, a csapat játéka mégsem olyan, mint amilyet a szurkolók látni szeretnének, ezt az elmúlt találkozókon kifejezésre is juttatták.

- Az én fókuszom mindig a csapaton van, és azon, amire hatással tudok lenni. Tudjuk, hogy nem mindegyik meccsünk felelt meg a saját elvárásainknak, de ha úgy döntesz, hogy egy másik úton indulsz el, akkor meg kell adni az időt a változásra és a fejlődésre. Ha az első tétmeccsünkig visszamegyünk, azon pont az ellenkezőjét hallhattuk a szurkolóktól, mint amit az előbb leírt, de engem nem ez kell, hogy érdekeljen, mert a versenyképességünk ugyanolyan volt akkor, mint az előző két meccsen.

Az egyetlen különbség az volt, hogy akkor mindenki frissen állt készen a meccsekre egy nagyon jól sikerült edzőtábor után. De nem szabad alábecsülni a nemzetközi meccsek ritmusát, azt, hogy 3-4 naponta pályára kellett lépnünk, az utazásokat, a nyomást, amit magunkra helyeztünk, és amely alatt teljesítenünk kellett.

- Persze mindig minden szurkoló a legjobbat várja a csapatától, az nem számít, hogy 3-4 naponta meccsek vannak, csak a jó teljesítményt akarják látni. A Banja Luka elleni párharc jó példa, ahol nem nyújtottuk a legjobbunkat hazai pályán és idegenben sem, szoros volt a menetrend, nagy nyomás volt rajtunk, hiszen be akartunk jutni az Európa Ligába. De ezek mind senkit nem érdekelnek, csak a jó teljesítményt akarják, ahogyan a játékosok és én is. Ha összegezni akarunk, akkor ugyan a BL-be nem sikerült bejutunk, de az EL-be, amely szintén egy nagyon nívós sorozat igen, emellett tettük a dolgunkat a bajnokságban is, ahol voltak jó és kevésbé jó meccseink. Most csak szeretnénk ismét jó teljesítményt nyújtani és tovább menni.

- Az elmúlt meccseken leginkább a frissesség hiányzott, a játékosok igen fáradtnak tűntek.

- Mi soha nem fogjuk azt a szót használni, hogy fáradtság.

- De a játékosokon ez látszik.

Amíg én vagyok a Ferencváros edzője, sosem fogjuk elfogadni azt a tényt, hogy fáradtak vagyunk.

- Mert az egy kiváltság, hogy ebben a helyzetben vagyunk, ezeket a meccseket játszhatjuk, ráadásul a Ferencvárosért. Ezért nem engedhetjük meg, hogy fáradtak legyünk. Ha mégis azt látjuk a pályán, hogy valaki így érez, akkor jön a következő játékos, és ugyanazon a szinten kell teljesíteni. Szóval sosem fogjuk kifogásként használni a fáradtságot.

- A túledzettség sem lehet veszélyes? Vannak, akik szerint a játékosok azért nem elég élesek a hétvégén, mert túl kemények a hétközi tréningek, és hogy ez a kérdés feszültséget is okozhat.

Ez engem nem érdekel. Más megközelítéssel edzünk, mint eddig, az intenzitás nagyobb lesz, ehhez a játékosoknak, az edzőknek, a stábnak, mindenkinek alkalmazkodnia kell.

- Persze mindig teljesítenünk kell így is. Én a jó edzésekben, a sok edzésben hiszek, mert ahhoz, hogy fejleszd magad csapatként, edzened kell. Fáradtság járhat ezzel persze, de akkor még jobban fókuszálnod kell a regenerációra, hogy készen állj a következő edzésre. Ha azt érzed, ez kemény, nehéz, akkor tudnod kell, hogy erre van szükség, hogy fejlődj, jobb legyél, és a Fradi annyira erős legyen, hogy mindent kezelni tudjon, ami az utunkba áll.

Eddig bevált a tanács Kerkeznek

Pascal Jansen korábban is volt magyar válogatott játékos edzője, hiszen az AZ Alkmaarnál együtt dolgozott Kerkez Milossal. Arra is kíváncsiak voltunk, a holland edző hogyan látja a jelenleg a Bournemouth-ban szereplő, de a Manchester Uniteddal is rendre szóba hozott labdarúgó fejlődését.

- Milos sosem elégedett, folyamatosan sikerre éhes, mindig jobb és jobb akar lenni, ami nagy erőssége játékosként és fiatalemberként is. Emlékszem a beszélgetésünkre, amikor tanácsot kért tőlem, hogy melyik ligába kellene igazolnia és miért. A Serie A-ról és a Premier League-ről beszéltünk. Azt kérdeztem tőle, hogy mi a nagyobb célja: az olasz vagy az angol bajnokságban topjátékossá válni? Ő a PL-t mondta, ezért azt tanácsoltam neki, hogy oda menjen, szerezzen abban a bajnokságban tapasztalatokat, próbálja abban a közegben fejlesztenie magát. Most kezdte a második szezonját, nagyon jól alkalmazkodott a ligához, láttam őt élőben is játszani a Manchester City ellen az előző szezonban, és egy érett baloldali védővé fejlődött. Ez a szezon fontos lesz számára, hogy ugyanennek a szintnek meg tud-e felelni, ahogy az előző idényben, vagy akár még jobb tud-e lenni, mert ahhoz, hogy a legjobb 5-6 csapat játékosa legyél, még stabilabbnak kell lenned.

Olvastad már?
Furcsa ügy: A Fradi-játékos a válogatottnál sérültet jelentett, pedig nagyon úgy tűnik, hogy egészséges - fotó
Ecuadorban úgy tudták, Cristian Ramíreznek bokaszalag-húzódása van, de a Fradiban mégis pályára lépett a Balatonfüred ellen, majd edzett is.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Siófok
Mervó Bence
Az NB III-ban talált magának csapatot Mervó Bence, az U20-as világbajnokság egykori ezüstcipőse.
Légiósok
Veszélyben Szoboszlai helye
Angliában azt írják, hogy a Liverpool a Crystal Palace játékosát, Eberechi Ezét nézte ki arra a szerepkörre, amiben Szoboszlai Dominik is játszik.
ETO
Új ügyvezető érkezik
Honlapunk információi szerint Jan van Daele, az ETO eddigi ügyvezetője ismét a DAC-ra koncentrálhat, ahol szintén betölti ezt a pozíciót. Győrben hamarosan kinevezik az utódját.
Tovább az összes átigazoláshoz