A Magyar Labdarúgó Szövetség a hivatalos oldalán tette közzé a Fegyelmi Bizottság szerdai ülésének döntéseit.
Az NB I-ből ezúttal négy klub, az ETO, a Nyíregyháza, a ZTE és a Diósgyőr kapott pénzbüntetést szurkolói viselkedése miatt. Mind a négy klub esetében megemlítették, hogy a drukkerek megbotránkoztató, obszcén kifejezéseket kiabáltak be, de a Szparit azért is büntették, mert a játékvezető asszisztenst műanyag pohárral dobták meg, a ZTE-nél öngyújtót dobtak a játéktérre, míg a Diósgyőrnek a vendégcsapat játékosának folyadékkal történt leöntéséért (a Puskás Akadémia támadóját, Lamine Colleyt találták meg a miskolci drukkerek - a szerk.) is kellett fizetnie.
A Kazincbarcikát a DVSC elleni hazai mérkőzésével kapcsolatban mérkőzés rendezésre vonatkozó szabályzati előírások megsértéséért írásbeli figyelmeztetésben részesítették.
Az NB II-ből a Videotont szankcionálta a FEB, méghozzá nem csak pénzbüntetéssel, hanem rasszizmus miatt szektorbezárással is, ami ezúttal már nem felfüggesztett, hanem végrehajtandó is.
– A FEB összevont eljárás alapján a Fehérvárt, a Csákvár és a Békéscsaba elleni hazai mérkőzésein szurkolóinak megbotránkoztató, obszcén kifejezés bekiabálásáért és konkrét személy szidalmazásáért pénzbüntetés megfizetésére kötelezi. Továbbá a Karcag elleni idegenbeli mérkőzésével kapcsolatban szurkolóinak rasszista kifejezés bekiabálása miatt pénzbüntetés megfizetésére, továbbá a határozat jogerőre emelkedését követő 15 napon belül prevenciós terv benyújtására kötelezi. Egyúttal a FEB a rasszista megnyilvánulás ismétlődése miatt elrendeli a sportszervezettel szemben korábbi határozatával kiszabott szektorbezárás szankció végrehajtását – olvasható a határozatban.
A Szentlőrinc játékosát, Nyári Patrikot két felkészülési mérkőzésről tiltották el.



