Fotó: Fabio Deinert/Getty Images
Ezt kéri a lipcsei csapat a magyar kapustól az új szerződésért.
Egy nagy távozója szinte biztosan lesz a közeljövőben az RB Leipzignek, Xaver Schlager ugyanis aligha hosszabbítja meg lejáró szerződését - számolt be róla a Sky Sport, amely Gulácsi Péter esetleges jövőjéről is írt.
A magyar kapus helyzete más, mint Schlageré. A Leipzig ugyanis szívesen megtartaná Gulácsit, de két komoly feltétele is van
- az egyik, hogy Gulácsi menjen bele fizetése csökkentésébe
- a másik pedig, hogy a kapus fogadja el, szerepköre várhatóan megváltozik (ergo nem ő lesz az első számú választás).
A Sky Sports azt is megemlíti, hogy a felek között konstruktív tárgyalások zajlottak erről az elmúlt időszakban. És korábban is arról lehetett hallani, hogy a 35 éves Gulácsi úgy is szívesen maradna Lipcsében, ha adott esetben második számú kapusként számolnak vele. A magyar válogatottban korábban 58-szor pályára lépő, de attól már visszavonuló játékos jelenlegi kontraktusa nyárig érvényes.
Olvastad már?
Európa: A Fradit a 8/8-as Arsenal is csak épphogy előzi
Nem sokan tudnak nyolc győzelmet felmutatni az idei európai kupaporondon.
Elolvasom
Átigazolások
Csíkszereda
Megvan az új edző
Újra az FK Csíkszeredánál dolgozik a Szabó István helyére érkező Suciu Valentin vezetőedző, aki 2018 nyara és 2022 márciusa között már irányította az együttest.
Fradi
Brazil kiszemelt?
Azerbajdzsánban arról írnak, hogy a Fradi télen (újra) megpróbálhatja szerződtetni a Neftci brazil szélsőjét, Breno Almeidát.
Szatmárnémeti
Ilyést kinevezték
Az előző szezonban még a Csíkszeredát irányító, de nyáron a klubtól távozó Ilyés Róbert veszi át a Vida Kristophert is foglalkoztató, román másodosztályú CSM Szatmárnémeti irányítását.