Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Genk-Fradi előtt: Keane a Plzen-meccs nagy tanulságáról és egy alapember sérüléséről beszélt

Így várják a zöld-fehérek a csütörtöki, Genk elleni EL-mérkőzést.
Budai László 2025. október 1., szerda 21:01
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
Így várják a zöld-fehérek a csütörtöki, Genk elleni EL-mérkőzést.
Szerző: Budai László 2025. október 1., szerda 21:01

Robbie Keane, a Ferencváros labdarúgócsapatának vezetőedzője szerint együttesének a Viktoria Plzen elleni mérkőzés második félidejében nyújtott játékra lesz szüksége a jó eredmény eléréséhez az Európa-liga alapszakaszának csütörtök este sorra kerülő második fordulós meccsén Genkben. A 45 éves ír szakember a szerdai sajtótájékoztatón kiemelte, minden találkozó más és más, ráadásul - mint mondta - az EL-ben soha nincs könnyű összecsapás.

"A múlt héten a Plzennel szemben az első félidőben nem voltunk elég türelmesek, ez pedig nem tetszett, hiszen mindig elmondom a fiúknak, hogy akkor tudunk igazán jól játszani, ha nyugodtabban, kevésbé kapkodva futballozunk" - fogalmazott a tréner. Hozzátette, a csehek ellen a második félidőben megmutatták a valódi karakterüket, s nemcsak a harcosság, illetve a küzdeni tudás miatt voltak jobbak, hanem azért is, mert megfelelő módon tartották meg a labdát.

"Csütörtök este ugyanígy kell játszanunk 90 percen keresztül, de ezt mondani mindig könnyebb, mint végrehajtani" - jelentette ki Keane. A magyar bajnoki címvédő vezetőedzője hangsúlyozta, hogy a belga labdarúgásra jellemző módon a Genk is remekül hajtja végre az átmeneteket, ráadásul egy fiatal és energikus csapatról van szó.

Láthattuk a Glasgow Rangers otthonában megnyert meccsük alkalmával, hogy milyen stílusban futballoznak, függetlenül attól, hogy emberelőnyben vannak-e, vagy 11 a 11 ellen. Ugyanakkor mi jó hangulatban utaztunk ide és nagyon jó mérkőzést tudunk játszani akkor, ha hozzuk azt a teljesítményt, amelyet a Plzen elleni meccs második félidejében

- fogalmazott Keane. Kérdésre válaszolva azt is elmondta, a középpályás Naby Keitának volt egy apró sérülése, de kapott néhány nap plusz pihenőt és elutazott Genkbe a meccskerettel.

A ferencvárosi játékosokat a belga védő, Toon Raemaekers képviselte a sajtótájékoztatón, s arról is beszélt, hogy túl sokat nem tudott segíteni a szakmai stábnak a rivális elemzésénél, ugyanis a szokásos módon videóanyagokból készültek fel.

"Az biztos, hogy türelmesebbnek kell lennünk a labdával, ehhez ugyanis megvan a minőségi keretünk és képesek is vagyunk rá. A Plzen elleni első félidő legnagyobb tanulsága az volt, hogy nem szükséges mindig a hosszú indításokkal próbálkoznunk" - nyilatkozta a 25 éves futballista. Hozzátette, nagy öröm a számára, hogy hazájában léphet pályára, emiatt várta is ezt a mérkőzést, amelyen a családja is jelen lesz a lelátón.

A Genk-Ferencváros találkozó 21 órakor kezdődik majd a 21 500 férőhelyes Cegeka Arénában. Az összecsapás játékvezetője a görög Anasztásziosz Szidirópulosz lesz, a meccset pedig élőben közvetíti az M4 Sport, a Nemzeti Sportrádió és a Kossuth Rádió is.
(mti)

Olvastad már?
BL-sokk: A Qarabag második meccsét is megnyerte és felzárkózott a Bayern, Real, Inter hármasra
Az azeriek ezúttal gólt sem kaptak, és 2-0-val intézték el a Köbenhavnt.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Győr
Bejelentették az Inter korábbi játékosát
Beigazolódott a Csakfoci korábbi információja: az ETO FC hivatalosan is bejelentette a 28 éves védő, Senna Miangue érkezését - olvasható az NB I-es csapat közösségi oldalain.
Légiósok
Kapós a Premier League egyik magyarja
A Brentford európai játékosmegfigyelésének egyik vezetője, Balogh Tamás iránt az elmúlt hónapokban számos klub érdeklődött, de ő elégedett jelenlegi együttesénél és hisz a klub hosszú távú projektjében. (Lorenzo Lepore)
DVTK
Chorbadzhiyski új csapata
Csapatot talált a DVTK-tól nyáron távozó Bozhidar Chorbadzhiyski, aki a bolgár élvonalbeli Botev Vratsa játékosa lett.
Tovább az összes átigazoláshoz