Futsal: Nem bírt a horvátokkal a válogatott

Négy góllal nyertek a vendégek a felkészülési meccsen.
admin 2016. november 1., kedd 21:09
Négy góllal nyertek a vendégek a felkészülési meccsen.
Szerző: admin 2016. november 1., kedd 21:09

 

Az Eb-selejtezőre készülő magyar futsalválogatott nem tudta megnehezíteni a horvátok dolgát a két csapat keddi, zalaegerszegi felkészülési mérkőzésén. A mieink kifejezetten rosszul kezdték a találkozót, ugyanis az ötödik percben már kétgólos hátrányban voltunk, ami a szünetig háromra nőtt. A második félidőben a magyar csapat lehozta a kapust, hogy létszámfölényben támadhasson, de egy eladott labdát újabb találattal büntettek meg a vendégek - számol be róla az MLSZ honlapja.

 A két csapat szerdán 19 órától ismét megmérkőzik egymással.

- Teljesen megérdemelten nyertek a horvátok. Az első percekben sikerült vezetést szerezniük, és onnantól nagyobb önbizalommal játszhattak, nekünk pedig futnunk kellett az eredmény után. Ellenfelünk nagyszerű játékosokkal rendelkezik, akik erős nyugati bajnokságokban szerepelnek, és ez látszott a játékukon. Hiányérzetem van, amiért nem sikerült gólt szereznünk, és igazán nagy helyzetből sem tudtunk sokat kialakítani, ezen még dolgoznunk kell, támadásban ugyanis hiányzott a minőség a csapatból - nyilatkozta a mérkőzés után Sito Rivera szövetségi kapitány az mlsz.hu-nak.

Magyarország–Horvátország 0–4 (0–3)

Magyarország: Tóth Gyula - Németh Péter, Szeghy Szabolcs, Harnicsh Ákos, Dróth Zoltán
Cserék: Matkovics Gábor, Tatai József, Klacsák Bence, Varga Csaba, Vas Ádám, Dávid Richárd, Komáromi Péter, Rábl János, Gál István

Címkék: #magyar foci #futsal
Átigazolások
ZTE
Eladás klubrekordért
Hivatalossá vált, hogy klubrekordot jelentő összegért értékesítették az MLS-be Diego Borgest, aki mindössze hat bajnokit játszott a Zete színeiben.
Szentlőrinc
Visinka távozott
A klub hivatalos honlapján jelentette be, hogy Visinka Ede vezetőedzővel közös megegyezéssel szerződést bontottak.
DVTK
Vincze az új sportigazgató
Hivatalossá vált, amit a Csakfoci előre jelzett: a DVTK bejelentette, hogy Vincze Richárd lesz Kovács Zoltán utódja a klub sportigazgatói posztján.
Tovább az összes átigazoláshoz