Nem volt elegáns Dejan Stankovic vezetőedző múlt heti távozása a Ferencvárostól Orosz Pál, az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója szerint. Az M1 aktuális csatornán csütörtökön elmondta, az elválás mikéntje és időzítése nem tetszett neki: a Pakssal szemben elbukott Magyar Kupa-döntő után, az Újpest elleni derbire hagyta ott a csapatot.
– Ez nem volt elegáns!
– fogalmazott. Orosz Pál kitért arra, hogy céljaikat elérték, kivéve a Magyar Kupát, "ami egy fájdalmas pontja az idénynek". "Összességében nézve egy nagyon szép szezont futottunk, nemzetközi és magyar szinten is" – mondta, hozzátéve: amikor már nem volt nemzetközi kötelezettsége a csapatnak, akkor meg tudták szerezni azt az előnyt, ami elegendő volt a bajnoki címhez. A vezérigazgató hangsúlyozta: nekik más tervük nem is lehet minden idény előtt, mint megnyerni a bajnokságot és a kupát, valamint nemzetközi szinten jelen lenni. A következő kiírásban is ezt célozzák meg a Bajnokok Ligája csoportkörével.
– Büszkék vagyunk a sorozatban hat bajnoki címre, ilyen még nem volt a klub történetében, és a mi kezünkben van, hogy meglegyen a hetes – tette hozzá. Az edzőkereséssel kapcsolatban kiemelte, hogy több jelölt van, róluk nem mondana semmit, de olyan személyt keresnek, akinek van nemzetközi tapasztalata. Ezért Máté Csaba - aki az idény közben Sztanyiszlav Csercseszovot váltotta tíz mérkőzésre ideiglenesen - visszahozatalára nincs esély.
Azt szeretjük, ha huzamosabb ideig együtt dolgozhatunk valakivel, így úgy szeretnénk most edzőt találni, hogy hosszú időre velünk maradjon
– mondta. Ez volt a terv a Szpartak Moszkvához távozott Stankoviccal is, "de az élet közbeszólt."
Orosz Pál kitért arra, hogy Stankovic olyan ajánlatot kapott, ami financiálisan jobb, mint a Ferencvárosnál megkereshető pénz, de ha a csapat elérné a BL-csoportkört, akkor nem biztos, hogy anyagilag jobban jár új állomáshelyén. (MTI)
![](https://www.csakfoci.hu/uploads/2024/05/flick1-768x432.png)
![](/uploads/2024/07/koh-e1721411789308-150x150.jpeg)
![](/uploads/2024/07/brodic_16x9-e1722009836158-150x150.png)
![](/uploads/2024/07/misleny-1-150x150.jpg)