Fotó: fradi.hu

Fradi: Bejelentették a csapat új vezetőedzőjét - hivatalos

Hivatalossá vált, amiről korábban a Csakfoci beszámolt: Pascal Jansen veszi át a Ferencváros irányítását.
Budai László 2024. június 13., csütörtök 16:04
Fotó: fradi.hu
Hivatalossá vált, amiről korábban a Csakfoci beszámolt: Pascal Jansen veszi át a Ferencváros irányítását.
Szerző: Budai László 2024. június 13., csütörtök 16:04

Igaznak bizonyultak a Csakfoci exkluzív információi: az FTC csütörtökön hivatalosan is bejelentette, hogy Pascal Jansen veszi át az együttes irányítását.

Az 51 éves brit-holland szakember legutóbb az AZ Alkmaarnál tevékenykedett, 2020 decemberétől 2024 januárjáig, itt együtt dolgozott többek között Kerkez Milossal is, de annak az Arne Slotnak is volt az asszisztense, aki nemrégiben Jürgen Kloppot váltotta a Liverpoolnál. A csapattal harmadikként, negyedikként és ötödikként is zárta a holland élvonalat, minden évben sikerült kiharcolnia a nemzetközi kupaszereplést. Jansen eddig egyedül az AZ-nél volt felnőttcsapat vezetőedzője, de már 20 éves kora óta edzősködik, a legtöbbet Hollandiában tevékenykedett, ahol vezette a PSV U19-es és U21-es gárdáját is, de a Vitesse-nél és a Sparta Rotterdamnál is megfordult.

Jansen ma kora délután már fel is tűnt a Népligetben, és bár a felek még tárgyaltak egymással, az utolsó részletekben sikerült hamar megegyezni, így jöhetett a hivatalos bejelentés.

Olvastad már?
NB I: Magyar edző veheti át Grzelak helyét a Vidinél
A Csakfoci információi szerint Pető Tamás a Vidi legfőbb jelöltje a vezetőedzői pozícióra. Bartosz Grzelak ugyanis hamarosan Újpestre igazolhat.
Elolvasom
Átigazolások
FTC
Kapus lett profi
Az FTC profi szerződést kötött 17 éves kapusával, Baranyi Zéténnyel, aki ebben a szezonban egyszer már az NB III-as együttes keretében is ott volt, az U19-ben pedig alapember.
FTC
Keane és a Celtic
Az FTC vezetőedzője, Robbie Keane edzői ambícióiról nyilatkozott.
Újpest
Külföldi erősítés
A 18 éves belső középpályás, Cheick Diabaté hazájából, az elefántcsontparti másodosztályú Leader SC-től igazol Újpestre, a második csapathoz - írja a Lila Sector.
Tovább az összes átigazoláshoz