Fotó: fradi.hu
A Ferencváros Leandro de Almeida vezetésével készül a derbire, ami egyben az idei bajnoki szezon utolsó mérkőzése lesz.
- Készen kell állnunk a vasárnapi derbire. Ez a szezon utolsó mérkőzése, ráadásul az Újpest ellen vívjuk, jól kell zárnunk az évet, és ehhez be kell gyűjtenünk a három pontot. A kupadöntő miatt vannak kisebb problémáink, néhány játékos sérült, még nem dőlt el, hogy kik lesznek bevethetők. Próbálunk a lehető legjobban felkészülni, nehéz meccsre számítok, de ezúttal is szeretnénk győztesen elhagyni a pályát – mondta el Leandro a fradi.hu-nak.
A Ferencváros - Újpest mérkőzés 20:15-kor kezdődik a Groupama Arénában.
Olvastad már?
Exkluzív: Négy sztáredző is jelölt a Fradinál - velük vették fel eddig a kapcsolatot
Honlapunk úgy tudja, nagyon magas polcról választhat edzőt a Fradi, első körben Rafael Benítez, Phillip Cocu, Alessio Dionisi és Rui Vitória szerepel a jelöltek között - értesüléseink szerint mindegyikükkel felvették már valamilyen formában a kapcsolatot.
Elolvasom
Átigazolások
Szeged/Csákvár
Haragos átigazolt
Szerdán átigazolási rovatunkban előre jeleztük, nem sokkal később hivatalos lett: Haragos Viktor a Csákvártól a Szeged együttesébe szerződött.
Újabb kérő
Cebrail Makreckis
Török sajtóértesülések szerint Cebrail Makreckis a Samsunsporhoz kerülhet, ahol Petry Zsolt kapusedzővel is együtt dolgozhat..
Belső védőt igazoltak
Heitor
Az Újpest hivatalos oldalán jelentette be Heitor szerződtetését: a brazil védő egy évre kölcsönben érkezett, a klub pedig a szezon végén opcióval élhet a végleges megvásárlására.