Fotó: honvedfc.hu

Feszült pillanatok a Honvéd edzőmeccsén: Sörrel teli pohár landolt a vezetőedző vállán - mással is dobálóztak a horvát szurkolók

A Honvéd vezetőedzője nehezményezte a játékvezetőnél Gomis kiállítását, a hazai szurkolók pedig dobálózással reagáltak.
Nyikes Zoltán 2023. január 14., szombat 11:02
Fotó: honvedfc.hu
A Honvéd vezetőedzője nehezményezte a játékvezetőnél Gomis kiállítását, a hazai szurkolók pedig dobálózással reagáltak.
Szerző: Nyikes Zoltán 2023. január 14., szombat 11:02

A csakfoci.hu is beszámolt arról péntek este, hogy a két csapat egymás elleni második felkészülési meccsén a Rijeka 2-0-ra legyőzte a Budapest Honvédot.

A találkozó első félideje hozott néhány feszült pillanatot, főleg akkor, amikor a 28. percben Christian Gomis máris megkapta a második sárga lapját, így gyorsan a kiállítás sorsára jutott, ekkor ugyanis a kispesti klubhonlap beszámolója szerint Dean Klafuric vezetőedző nehezményezte az ítéletet, majd a szakvezető vállán landolt egy sörrel teli pohár, s további (nem kért) italok érkeztek a technikai zónába.

A kedélyek lecsillapodásához kellett néhány perc és ebben az is sokat segített, hogy végül mégsem kellett egy órát emberhátrányban fociznia a Honvédnak, s tíz perc elteltével a kiállított Gomis helyett pályára léphetett Menyhárt Barnabás.

A kispestiek legközelebb kedden lépnek pályára két szerb csapat, előbb a Javor, majd a Kolubara ellen.

Olvastad már?
Légiósok: Újabb topligás kérője lehet Szoboszlainak, 19-szeres bajnokcsapat is kiszemelhette - sajtóhír
Olaszországban azt írják, hogy az Internél Szoboszlaival pótolnák a nyáron nagy valószínűség szerint távozó Hakan Calhanoglut.
Elolvasom
Átigazolások
Honvéd/Vidi
Kölcsön
Somogyi Ádámot Fehérvárra adta kölcsön a Honvéd.
ETO
Olekszandr Piscsur
Olekszandr Piscsur tavasszal még az ETO-ban futballozik majd.
FTC / Paks
Osváth is a Fradié lehet
A paksi Osváth Attila is a Ferencvároshoz igazolhat, de még tárgyalnak a felek a válogatott jobbhátvédről.
Tovább az összes átigazoláshoz