Megnyerte harmadik, egyben utolsó spanyolországi felkészülési mérkőzését a Ferencváros, amely ezúttal egy góllal múlta felül az Európa-liga-selejtező első körében érdekelt azeri Qarabagot.
A harmadik percben Dibusznak kellett kivetődnie egy beadásra, majd tíz perccel később Lisztes labdavesztése után Montiel megpattanó lövése szögletre ment, de abból nem alakult ki veszély. Ezután Cadu és Gómez is fontos blokkot mutatott be a tizenhatoson belül.
A túloldalon Szevikjan és Cadu lövését is bravúrral védte Kochalski. Nem sokkal később Yusuf nagy helyzetbe került, de kivárt, így blokkolták a lövését. A 29. percben azonban már betalált: Cadu és Lisztes összjátéka után érkezett a bal oldali beadás, Yusuf pedig középen a kapuba fejelt (1-0). A 37. percben hasonló akció végén Szevikjan fejese fölé szállt, újabb gól pedig már nem esett az első félidőben, így a Fradi egygólos előnnyel vonulhatott szünetre.
A szünetben Varga Ádám váltotta Dibuszt a kapuban, a csapatkapitányi karszalag pedig Keitához került. Nem sokkal később Szevikjan közel járt a gólhoz, de lövését védte az azeri kapus. Az 55. percben Varga hárította Montiel szabadrúgását, majd Acolatse, Kovacevic, Zohoré és Rommens érkezett Keita, Lisztes és Yusuf helyére.
A 71. percben Zakaria centikkel lőtt mellé, majd újabb cserék következtek: Arzani, Gruber, O'Dowda, Botka, Zachariassen és Nagy Olivér is pályára lépett. A hátralévő időben újabb gól már nem született, így a Ferencváros 1-0-s győzelemmel hangolt a jövő héten esedékes Vojvodina elleni EL-selejtezőre.
Felkészülési mérkőzés
Ferencváros - Qarabag 1-0 (Yusuf 29.)
Ferencváros: Dibusz (Varga Á., a szünetben) - Cadu (Nagy O., 76.), Gómez (Botka, 76.), Raemaekers (Zohoré, 60.), Osváth (O'Dowda, 76.) - Keita (Rommens, 60.), Kanikovszki (Arzani, 76.), Corbu (Zachariassen, 76.) - Lisztes (Acolatse, 60.), Yusuf (Kovacevic, 60.), Szevikjan (Gruber, 76.)
Qarabag: Kochalski, Guszejnov, Zakaria, Zoubir, Langa, da Silva, Castro, Duran, Montiel, Bicalho, Jankovics