Boban Nikolov hosszú interjút adott a Feolnak, amelyben felidézte a Videotonnál töltött éveit, beszélt saját távozásának körülményeiről, valamint arról is, szerinte mi indította el a klub hanyatlását.
A 31 esztendős középpályás idén januárban közel nyolc év elteltével visszatért hazájába és a Vardarhoz szerződött, ahol eddigi 18 mérkőzésén 4 gólt szerzett és kiosztott 2 gólpasszt is. Hazatérésében azonban családi okok is szerepet játszottak.
- Jó érzés újra itthon játszani, ugyanakkor egy szomorú esemény is közrejátszott a döntésemben. Édesanyám decemberben elhunyt, édesapámat pedig nem akartam egyedül hagyni. Azért tértem haza, hogy közel lehessek hozzá, a testvéremhez és ahhoz a csapathoz, amelyet a legjobban szeretek – mondta Boban Nikolov, majd hozzátette - Természetesen a második helyen a Videoton áll!
A rutinos középpályás 2018-ban igazolt a Videotonba, 106 mérkőzésen lépett pályára a klub színeiben és ezeken 11 gólt szerzett. A 2017/18-as idényben bajnok lett a Vidivel, majd a rákövetkező évadban megnyerte a Magyar Kupát. 2021 elején azonban Olaszországba szerződött, de azóta is követi a csapat történéseit.
- Természetesen követem a csapatot. Legalább tíz alkalommal szerettem volna visszatérni Székesfehérvárra, hogy segítsek a Vidinek. Amikor ott játszottam, megnyertük a bajnokságot, bejutottunk az Európa-liga csoportkörébe, majd a következő idényben a Magyar Kupát is elhódítottuk. Olyan játékosokkal futballozhattam együtt, mint Juhász Roland, Danko Lazovics vagy Huszti Szabolcs, akik igazi vezérek voltak az öltözőben. Marko Nikolics pedig talán pályafutásom legjobb edzője volt.
Amikor elhagyta a klubot, a csapat elindult a lejtőn, a vezetőség pedig rengeteg rossz döntést hozott.
Nikolov elárulta, hogy Danko Lazovic közbenjárásával érkezett a klubhoz Marko Nikolic, akivel később bajnok és kupagyőztes lett a székesfehérvári alakulat.
- Danko volt a magyar bajnokság legjobb játékosa, és az ő segítségével került a klubhoz Marko Nikolics. Lazovics bement a tulajdonoshoz, és azt mondta: ha idehozzák Markót, megnyerik a bajnokságot, ha pedig nem, az idény végén távoznak. A klub vezetői beleegyeztek, Marko pedig aláírt egy egyéves szerződést. Egyetlen fontos kikötése volt: teljes kontrollt szeretett volna a játékoskeret kialakítása felett, mert a saját taktikájához olyan futballistákra volt szüksége, akiket ő választott ki. Ennek később komoly jelentősége lett – fogalmazott Boban Nikolov.
A lejtmenet kezdete
Az addig jó kapcsolatot ápoló Marko Nikolics és a klub vezetősége között egy átigazolás miatt romlott meg a viszony.
- Nagyon jó kapcsolatban vagyok Kovács Zoltánnal, de óriási hibát követett el. Azt mondhatom, hogy ez vezetett Marko távozásához. Amíg megnyertük a bajnokságot, minden rendben volt, majd bejutottunk az Európa-liga csoportkörébe is. A vezetőedző ezután szeretett volna még egy játékost, hogy ismét tökéletesen működhessen a taktikája. Addig Kovács mindig azt a futballistát szerződtette, akit Marko kért, és ezek a döntések rendre beváltak. Ezúttal azonban végül egy olyan játékos érkezett, akit a vezetőedző nem szeretett volna – szögezte le Nikolov.
- Öt nappal azután, hogy lejátszottuk az AEK elleni, rendkívül fontos Bajnokok Ligája-selejtezőt, a médiából tudtuk meg, hogy azt a játékost igazolja le a klub, akit Marko nem akart. Ez nagyon rosszul érintette őt és Dankót is. Ők teljesítették, amit korábban megígértek: megnyertük a bajnokságot, Marko szerződését pedig három évvel meghosszabbították. Nem akart itt megállni, fejlődni szeretett volna, és olyanná tenni a Videotont, amilyenné később a Ferencváros vált. Nemcsak egyszer akarta megnyerni a bajnokságot és kijutni Európába. A mi mentalitásunk a Balkánon más: számunkra rendkívül fontos az adott szó.
Attól a pillanattól kezdve, hogy nem az a játékos érkezett, akit Marko kért, megromlott a kapcsolata a vezetőséggel. Szerintem ez volt a legnagyobb hiba, amelyet elkövettek – fogalmazott Nikolov.
- Danko azt mondta, azért érkezett ide, hogy segítsen, de úgy érzi, nem tartják tiszteletben azt, amit mondanak. A következő idényben megnyertük a Magyar Kupát is, ennek ellenére Kovács és Marko kapcsolata addigra már teljesen megromlott. Úgy éreztem, a vezetőség arra várt, hogy jöjjön egy rosszabb eredmény vagy egy gyengébb időszak, amely után elküldhetik az edzőt.
Távozásainak okáról is beszélt Nikolov, szerinte minden jól haladt annak érdekében, hogy szerződést hosszabbítson, ám a téli szünetet követően visszatérve elmondták neki, hogy mennie kell.
- Szerettem volna a csapatnál maradni, mert imádtam a klubot, a várost és mindent, ami a Videotont körülvette. Ők is azt mondták, hogy szeretnék, ha maradnék, Kovács Zoltán pedig a téli szünetben felhívott, és megállapodtunk a folytatásról. Amikor azonban januárban visszatértem Magyarországra, már azt közölte velem, hogy Márton Gábor nem számít rám, ezért menjek kölcsönbe. Én azt mondtam, hogy maradok, és megküzdök a helyemért. Erre azt válaszolta: rendben, de tudjam, hogy az edző már nem kedvel engem. Végül a Lecce jelentkezett értem, kifizetett körülbelül 300 ezer eurót, és távoztam – beszélt a klubváltás körülményeiről a középpályás.
Nikolov távozása után nem sokkal Kovács Zoltán is távozott, majd Sallói István kinevezésével olyan játékosok érkeztek, akik többszörösét keresték annak, amit eddig ők kaptak - ennek ellenére eredményekben ez nem látszott meg szerinte.
- Miután elhagytam a csapatot, Kovács Zoltán is távozott, Sallói István pedig olyan játékosokat igazolt, akik havi 50–60 ezer eurót kerestek. Amikor Markóval megnyertük a bajnokságot, a legmagasabb fizetések 15–20 ezer euró körül voltak. Később olyan futballisták érkeztek, akik ennek a többszörösét keresték, mégsem értek el eredményeket. A csapat tovább haladt a lejtőn, amit nagyon nehéz volt látnom – fogalmazott Nikolov. - Remélem, minél hamarabb visszajutnak az élvonalba, mert a város és a szurkolók is megérdemlik. Nagyon szomorú vagyok amiatt, hogy a csapat jelenleg a másodosztályban szerepel. Mindez azonban akkor kezdődött, amikor Marko elhagyta a klubot – fogalmazott Nikolov.
Végül egy esetleg visszatérésről is beszámolt.
– Amikor a csapat legutóbb az élvonalban szerepelt, 2025 januárjában felvetődött, hogy visszatérek Székesfehérvárra. Beszéltem is a vezetőséggel, végül azonban nem igazoltak le. Most elsősorban magyar játékosokra építenek, de ha visszajutnak az NB I-be, lesz egy jó koncepciójuk, és megkeresnek, akkor elképzelhető, hogy visszatérek. Sose mondd, hogy soha – vélekedett a középpályás.