Fotó: konyaspor.org.tr

ETO: Új csapata bejelentette Tóth Rajmund szerződtetését - hivatalos

A török Konyaspor bejelentette Tóth Rajmund szerződtetését.
Póczik Dávid 2026. augusztus 18., kedd 16:09
Fotó: konyaspor.org.tr
A török Konyaspor bejelentette Tóth Rajmund szerződtetését.
Szerző: Póczik Dávid 2026. augusztus 18., kedd 16:09
A legfrissebb hírekért kövess minket a Csakfoci Google News oldalán is!

A magyar bajnok ETO FC bejelentette, hogy a 22 éves saját nevelésű középpályása, Tóth Rajmund a török élvonalban szereplő Konyaspor csapatába igazolt. A korábbi hírek szerint a magyar válogatott középpályás mintegy 1,8 millió euróért szerződött a török élvonal előző szezonjában kilencedik helyen végző Konyaspor együtteséhez, akikkel négyéves szerződést kötött.

A fiatal futballista 2015-ben, nem sokkal a tizenegyedik születésnapja után került az ETO Akadémiára. A nagy munkabírású, csupaszív játékos szinte minden utánpótlás-korosztályban alapembernek számított, így hamar megnyílt előtte az út a felnőttfutball felé. 2021. október 10-én mutatkozott be az ETO Akadémia NB III-as csapatában csereként. Bár az első mérkőzésén tizenegy perc után piros lapot kapott, a tavaszi szezonra már az együttes meghatározó tagjává vált.

A következő idényben főként a harmadik vonalban szerzett tapasztalatot, de 2023. május 14-én az első csapatban is bemutatkozhatott a DVTK elleni másodosztályú bajnokin. A 2023/2024-es szezon hozta meg számára az igazi áttörést, amikor a feljutást kiharcoló ETO kulcsembere lett. Pozícióját az élvonalban is megőrizte, és a 2025/2026-os idényben magyar bajnoki címet ünnepelhetett nevelőegyesületével.

Teljesítményével a magyar válogatott szövetségi kapitányának figyelmét is felkeltette: 2026. június 9-én, Kazahsztán ellen debütált a nemzeti csapatban, és első gólját is megszerezte meggypiros mezben. Tóth Rajmund összesen 24 NB II-es és 55 élvonalbeli találkozón lépett pályára a zöld-fehéreknél, emellett 9 nemzetközi mérkőzésen segítette a győri klubot - írta a klubhonlap.

Olvastad már?
Fradi: Megszólaltak Kanichowsky-ügyben - ennyi esély lehet a távozására
Tiszta vizet öntött a pohárba Gavriel Kanichowsky menedzsmentje az izraeli sajtóban megjelent pletykák kapcsán.
Elolvasom
Átigazolások
ETO
Gavric is mehet még
A Csakfoci információi szerint azeri klub szemelte ki magának az ETO FC szerb támadóját, Zeljko Gavricot.
DVTK
Feczkó aláírt
Hivatalossá vált, hogy Feczkó Tamás veszi át a Diósgyőr irányítását.
NB III
Sopron: Edzőváltás
A Sopron közös megegyezéssel szerződést bontott Finta Zoltán vezetőedzővel. A csapat 11. helyen áll az Észak-nyugati csoportban.
Tovább az összes átigazoláshoz