A szakember a Kazincbarcika otthonában szombaton elszenvedett 2-1-es vereség után a Nemzeti Sportnak azt nyilatkozta: már a mérkőzés előtti estén benyújtotta a lemondását.
- Nagyon sok sikert szeretnék kívánni a Kozármislenynek a továbbiakban. Úgy gondolom, nagyon szép, történelmi eredményeket értünk el itt az előző fél évben, de most olyan szakmai és működtetési különbség alakult ki, ahol már nem tudom folytatni. Egyedül jöttem és egyedül megyek - fogalmazott a tréner.
Czuczi asszisztensedzőként dolgozott többek között a belga Cercle Bruges, a KAS Eupen és a KV Kortrijk, a szlovák Dunaszerdahelyi AC, a lengyel Wisła Kraków, a román Sepsi OSK, a ciprusi AEK Larnaca, valamint a horvát HNK Hajduk Split együtteseinél. Magyarországon a DVSC és a PMFC szakmai stábjában is szerepet vállalt. Videóelemzőként a nemzeti utánpótlás-válogatottak mellett, valamint a Puskás Akadémiánál és a Videotonnál is dolgozott.
A klub tájékoztatása szerint a jövő heti felkészülést a meglévő szakmai stáb, Wittrédi Dávid, Loch Krisztián, Volcsányi Csaba, Kőnig Bálint és Végi Jenő végzi a csapattal, és várhatóan ők irányítják majd az együttest az első hazai mérkőzésen is, a Szeged-Csanád Grosics Akadémia ellen.
A Kozármisleny négy forduló után nulla ponttal és 2-10-es gólkülönbséggel utolsó helyen áll a Merkantil Bank Ligában. (via MTI/kozarmislenyfc.hu)