Henk Spaan holland újságíró, sportkommentátor, televíziós műsorvezető és író. Több mint ötven éve meghatározó alakja a holland sportújságírásnak. A Het Parool című lapban máig olvasható napi rovata, a „Spaan geeft punten” (Spaan osztályoz), amelyben irodalmi szinten, humorral és szakértelemmel ötvözve értékeli a hollandiai játékosok teljesítményét.
Ebben a már-már legendásnak mondható cikksorozatban lett most téma az AZ Alkmaar magyar csatára, Kovács Bendegúz. Henk Spaan nem érti, miért engedte el anno az Ajax Kovácsot, aki egy 8-ast kapott első alkmaari idényére.
"Az a két Ajax-utánpótlásedző, akivel beszéltem, csak a fejét csóválta, amikor Kovácsról esett szó. Ez a név még sokszor fel fog merülni a De Toekomst utánpótlás-központban” – írta Spaan. "Az Ajax U19-ben 21 meccsen 10 gólt szerzett – ez elég volt ahhoz, hogy elküldjék... Ki volt ezért a felelős? Ki meri ezt felvállalni? A vezetői irodákban csend lesz a válasz" – tette hozzá.
Kovács az idényt az AZ U19-es csapatában kezdte, ahol 19 mérkőzésen 16 gólt szerzett. A Eerste Divisieben szereplő Jong AZ színeiben pedig 14 meccsen 8 gólig jutott. A magyar támadó időközben bemutatkozott az első csapatban is, és két tétmérkőzésen, összesen 43 perc alatt már egy gólpasszt is adott.
Spaan nem fogadja el indokként, hogy a török Emre Ünüvar miatt nem kapott hosszú távon helyet az Ajax utánpótlásában. "Ez nem tűnik elegendő oknak arra, hogy egy másik nagy tehetséget csak úgy elengedjenek” – írta.
A fiatal játékos fejlődésében szerinte kulcsszerepe lehet az Alkmaarnál Leeroy Echteldnek, aki korábban Calvin Stengst és Myron Boadut is magas szintre segítette.
Az ikonikus holland újságíró pedig továbbra is nagy jövőt jósol a magas támadónak:
"A testmagasságához képest kiváló a technikája, akár tízes pozícióban is könnyedén megállja a helyét. A legnagyobb erőssége – egy AZ-megfigyelő szerint – a higgadtsága a kapu előtt. Nagy karrier állhat előtte" - írta Spaan, aki nemrég Arne Slotot, a Liverpool edzőjét támadta, méghozzá Szoboszlai Dominik miatt.