Fotó: honvedfc.hu
Bejelentette visszavonulását a Honvéd 38 esztendős védője, Ivan Lovric.
A Budapest Honvéd legendája, Ivan Lovric 13 Kispesten eltöltött év után bejelentette visszavonulását, ugyanis a klub színeiben 371 tétmeccsen pályára lépő védőt a Gyirmót elleni mérkőzés előtt elbúcsúztatják a piros-feketék - adta hírül a klub Facebook-oldala.
A Splitben született Lovric 2011 telén érkezett Kispestre és egy esztendőnyi kecskeméti kitérőt leszámítva több mint egy évtizedig erősítette a Honvédot, bajnok és kupagyőztes volt piros-feketében. A 38 esztendős védő összesen 340 NB I-es találkozón lépett pályára, melyeken 16 gólt és 14 asszisztot jegyzett. Lovric az NB II-be is követte a kispestieket, a mostani szezonban kilenc bajnokin lépett pályára, legutóbb október elsején öltötte magára a csapat mezét.
Lovric búcsúja
Olvastad már?
Így befolyásolhatja több csapat sorsát, ha nem kap licencet a hatalmas bajban lévő Haladás - a részletek
Nincs licence a következő szezonra, lemondott a vezetőedző és az ügyvezető is. Egyelőre kilátástalannak tűnik a korábbi NB I-es klub jövője. Egy biztos, hétfőn este a Vasas ellen játszik a Haladás az NB II 32. fordulójában. Minden más bizonytalan a szombathelyi klubot illetően.
Elolvasom
Átigazolások
Diósgyőr
Régi-új arc a stábban
Dobos Attila lesz a DVTK NB II-es csapatának erőnléti edzője, Takács Péter vezetőedző stábjában. (Diósgyőri Könyv)
Kisvárda
Egy új arc a rajton
A felkészülés hétfői rajtján csatlakoznak a kerethez a máshova kölcsönadott futballisták, az eddigi várdai kölcsönjátékosok viszont távozhatnak. Egyelőre a Dunaszerdahelyről érkező Cristián Herc tekinthető új arcnak.
NB I
Bernd Storck visszatérne
"Figyelemmel követem az NB I-et, és természetesen a válogatott meccseit. Ha olyan projekt lenne, ami felkeltené az érdeklődésemet, szívesen visszatérnék” - Bernd Storck a Nemzeti Sportnak.