Fotó: philenews

Durva: A szurkolók miatt hónapokig minden meccs zárt kapus lesz az egyik jól ismert európai bajnokságban

Kleinheisler László és Nagy Gergely csapatának is nézők nélkül kell lejátszania következő mérkőzéseit.
Budai László 2023. december 11., hétfő 15:55
Fotó: philenews
Kleinheisler László és Nagy Gergely csapatának is nézők nélkül kell lejátszania következő mérkőzéseit.
Szerző: Budai László 2023. december 11., hétfő 15:55

Ismétlődő szurkolói rendbontások miatt február 12-ig zárt kapuk mögött folytatódik a görög labdarúgó-bajnokság.

Az ország kormánya azért döntött így hétfőn, mert az utóbbi hetekben rendszeresen súlyos rendzavarások történtek a mérkőzések során, a huligánok számos rendőrt megsebesítettek, a játékvezetők pedig halálos fenyegetéseket kaptak. Az ellenséges szurkolótáborok összecsapásain idén két drukker vesztette életét.

Az intézkedés az Európa Ligát is érinti, az Olimpiakosz és a vajdasági Topolya SC találkozójára csütörtökön szintén üres stadionban kerül sor. Nézők nélkül rendezik ugyanazon a napon a Panathinaikosz-Makkabi Haifa meccset is, a hazaiak nem nevezték az EL-csoportkörre magyar középpályásukat, Kleinheisler Lászlót.

A görög bajnokságban Kleinheisler mellett még egy magyar futballista, Nagy Gergely érdekelt (Lamia).
(mti/csakfoci)

Átigazolások
Fradi
Profi szerződések
Bucsák Mihály (középpályás, 16 éves), Czéh Barnabás (támadó, 16 éves) és Kovács Márk (középpályás, 19 éves) is alá írta első profi szerződését a klubbal.
Légiósok
Áttörés Szoboszlai ügyében?
Szoboszlai Dominik komolyabb fizetésemelésről tárgyal a Liverpoollal, és sajtóhírek szerint jelentős előrelépés történt az egyeztetésekben.
Soroksár
Támadó is érkezett
A Videotont télen elhagyó Kálnoki-Kis Zsombor megtalálta új állomáshelyét, amely az NB II-es Soroksár lesz.
Tovább az összes átigazoláshoz