Fotó: aktuelno.me
Az európai szövetség (UEFA) döntése értelmében nem lehetnek vendégszurkolók november 19-én a Magyarország-Montenegró labdarúgó Európa-bajnoki selejtező-mérkőzésen, a Puskás Arénában.
Az UEFA honlapján megjelent közlés szerint a fegyelmi bizottság rasszista megnyilvánulások miatt tiltotta meg a montenegrói szövetségnek a vendégszektorba érvényes jegyek eladását a budapesti összecsapásra. A szövetségnek emellett összesen húszezer eurós büntetést is be kell fizetnie az UEFA kasszájába.
A csoportját vezető magyar válogatott utolsó selejtezőjére péntektől lehet jegyet vásárolni. Amennyiben Marco Rossi együttese a hátralévő két mérkőzésén - november 16-án Bulgáriában, majd három nappal később hazai pályán - legalább egy pontot szerez, biztosan kijut a jövő évi németországi Eb-re. (MTI)
Olvastad már?
Bosszút állna a Fradin a Puskás Akadémia: "Legyen már egy kis intelligencia a kispadok között" - Hornyák és Stankovic a kupa-thrillerről
Hornyák Zsolt szerint az érzelmek beleférnek egy ilyen előrehozott döntőn, de nem kellene "hülyeségeket" mutogatni egymásnak a kispadoknál. A felcsúti tréner revánsot ígért a Ferencvárosnak a szerdai kupameccset (4-3) követően.
Elolvasom
Átigazolások
MTK
Edzőváltás
Megvan az NB I-es szezon első edzőváltása: Pinezits Máté távozott az MTK Budapest éléről.
Akhmat Grozny
Csercseszov távozott
Már nem Sztanyiszlav Csercseszov az Akhmat Grozny vezetőedzője.
Légiósok
Baráth kérője
Edzője megerősítette, hogy Baráth Péter iránt a Viktoria Plzen érdeklődik. De kevés lehet az esélye a téli váltásnak.