A 62 éves Détári Lajos felesége társaságában adott interjút, amelyben több témát is érintett. A Szoboszlai Dominik - akinek kapcsán korábban már tett visszafogottabb hangvételű megjegyzést a korábbi magyar klasszis - körüli helyzetről így fogalmazott Csisztu Zsuzsának.
Azt, hogy Magyarországon most mindenki Szoboszlai-lázban ég, megérti az ember, nincs vele semmi gond. Az újságíróknak az a feladatuk, hogy tájékoztassák az olvasókat, de én úgy gondolom, hogy ha valaki 150 centi magas, akkor ne írjuk azt, hogy 220! El kell ismerni, ha valaki jó teljesítményt nyújt, de azt is, ha épp nem volt a legjobb. Ezzel nem sértünk meg senkit
– vélekedett a 61-szeres válogatott, aki kiemelte, természetesen megérti, miért van ekkora Szoboszlai-láz Magyarországon.
Némi párhuzam is felmerült kettejük karrierje között. Détári sajnálja, hogy Szoboszlaival ellentétben neki nem sikerült korában külföldre kerülnie, nem úgy, mint a jelenkor legnagyobb magyar sztárjának.
– Szerettem volna igazán nagy klubokban játszani. Jó csapatokban játszottam, de nem igazán nagyokban (Détári többek között a német Frankfurtot, a görög Olimpiakoszt és az olasz Bolognát erősítette, a szerk.). Ha visszanézzük a helyzetemet, azt, hogy 87-ben 24 évesen igazolhattam külföldre - ami óriási szerencse volt -, ahhoz képest azt mondom, nagyon pozitív volt a pályafutásom. De ha azt nézem, akkor kellemetlenséget okozott az, hogy a Honvéd vagy a magyar sport vezetősége nem adott el végleg az Eintracht Frankfurtnak, hanem csak kölcsönben mehettem.
A nagy álomból csak három meccs jutott
Détári hozzátette, számára az álomcsapat a Juventus volt, amelyben pályára is léphetett, de a remélt nagy szerződés nem jött össze.
- Legalább játszottam három felkészülési mérkőzést, tehát az álmomból valamit sikerült elérnem, de az lett volna az igazi, ha le tudtak volna igazolni. De ez már a múlt, kár rajta keseregni. Szerencsém volt, hogy első játékosként kimehettem, másfelől viszont óriási pech volt ez a helyzet.
"Bíztam abban, hogy benne leszek abban a 4-5 emberben, akinek Mezey átadja a titkait"
Détári a podcast-ben beszélt a közelmúltban elhunyt Mezey Györgyről is, akit karrierje egyik meghatározó edzőjének tart, "Döme" szerint azonban a körülötte lévők megvezették a korábbi szövetségi kapitányt.
- A legnagyobb hiba az volt, hogy mindennap 12 órakor edzettünk. (...) Akik Mezey Györgynek segítettek, vele-körülötte kint voltak, mondták, hogy ők Mexikóban lettek olimpiai bajnokok, és mondták azt is, hogy mit kell csinálni, azok félrevezették őt, pedig hitt nekik. A hőségben edzettünk, és ez nagyon nagy hiba volt. A meleget nem lehet legyőzni - mondta Détári Mexikó rejtélyeiről. Hozzátette, Mezey sok titkot vitt magával a sírba, pedig bízott abban, hogy ő is benne lesz abban a négy-öt emberben, akinek kiválasztottként átadja a tudását, tapasztalatát, titkát a korábbi kapitány.