Gheorghe Hagi román szövetségi kapitány ismét számításba veszi Corbu Mariust: a Ferencváros középpályása felkerült a román válogatott novemberi mérkőzéseire készülő együttes külföldön szereplő játékosainak előzetes listájára. A 24 éves futballista szeptemberben is bekerült a bő keretbe, ám akkor végül nem kapott helyet a végleges névsorban - most újra lehet erre esélye. A gsp.ro interjújában arról is faggatta Corbut, mennyire várja már a debütálását
- Úgy gondolom, minden játékos számára az egyik legnagyobb álom, hogy képviselhesse a hazáját! Egy meghívó újfent igazolná, hogy minden, amit teszek – a befektetett munka és az áldozatok –, nem volt hiábavaló.
Azt is megkérdezték tőle: megfordult-e korábban a fejében, hogy inkább a magyar színeket képviselje, hiszen karrierje nagy részében az NB I-ben futballozott.
(...) Valóban, pályafutásom jelentős részét Magyarországon töltöttem. Még ha voltak is, akik szerették volna ezt (a magyar válogatottságát - a szerk.), mások pedig talán kevésbé, erre akkor sem volt lehetőség, és most sincs. Soha nem pazarolom az energiámat olyan tényezőkre, amelyekre nincs közvetlen ráhatásom. Nem volt és most sincs lehetőségem arra, hogy Magyarországot képviseljem - nyilatkozta ennek kapcsán Corbu.
A Magyar Labdarúgó Szövetség korábbi tájékoztatása szerint Corbu esetében nem ismert olyan szülő vagy nagyszülő, aki Magyarországon született, így rá az ötéves, megszakítás nélküli magyarországi futballozás feltétele vonatkozna a nemzeti csapatot tekintve. A játékos 2020 és 2024 között a Puskás Akadémiában szerepelt, 2024 augusztusában azonban a ciprusi APOEL-hez igazolt, majd 2026 januárjában tért vissza Magyarországra, a Ferencvároshoz. A külföldi kitérő miatt a korábbi magyarországi időszaka nem számítható hozzá automatikusan a mostanihoz, így – ha továbbra is megszakítás nélkül Magyarországon futballozik – leghamarabb 2031 januárjában teljesíthetné az ötéves feltételt, csak ezt követően kérhetné a FIFA-nál a válogatottváltáshoz szükséges engedélyt.
Corbut egyébként már 2022-ben meghívták a románok (igaz, azóta sem mutatkozott be), és lényegében már akkor eldőlt, hogy várhatóan nem tudja majd a mieinket képviselni.
- Kerestek, nem ő (Rossi) személyesen, hanem a magyar válogatott stábja. Mondták, szeretnének együtt dolgozni velem és megpróbálnak mindent azért, hogy ez lehetséges legyen. Sajnos nem sikerült” – nyilatkozta Corbu az M1-nek évekkel ezelőtt.
A mostani, romániai interjúban azt is megkérdezték Corbutól, elképzelhető-e, hogy egy nap a román bajnokságban játszik majd.
- Soha ne mondd, hogy soha. Ez a mondás tökéletesen passzol a focira és a magánéletre is.
Corbu ezek mellett azt is elárulta, célja, hogy több kiemelkedő egyéni teljesítménnyel is segítse az FTC-t, amellyel szeretne bajnokságot és kupát nyerni. Nagy álma pedig továbbra is az, hogy egyszer pályára léphessen a Bajnokok Ligájában.