Lapszemle: Brutálisan összeverték a korábbi Fradi-játékost, műteni kell - hosszú ideig nem játszhat

Három helyen eltört az arccsontja Busai Attilának, akit szerda éjjel vertek meg egy budapesti szórakozóhelyen.
Nyikes Zoltán 2020. augusztus 8., szombat 13:52
Három helyen eltört az arccsontja Busai Attilának, akit szerda éjjel vertek meg egy budapesti szórakozóhelyen.
Szerző: Nyikes Zoltán 2020. augusztus 8., szombat 13:52

Nagy valószínűség szerint jó ideig nem léphet pályára a szabadon igazolható Busai Attila, akit szerdán egy budapesti szórakozóhelyen brutálisan megvertek, minderről egy olvasó számolt be a Blikknek, s a rendőrség is megerősítette, hogy eljárás indult az ügyben. A Blikk egy még frissebb cikkében azt írja, komoly következménye lett a verekedésnek, Busainak ugyanis három helyen eltört az arccsontja, meg kell műteni.

– A nagy hangzavarban arra lettünk figyelmesek, hogy dulakodás kezdődik – mondta a Blikknek a neve elhallgatását kérő szemtanú. – Minden szinte pillanatok alatt történt, nem láttuk pontosan, ki kezdeményezte az ökölharcot, de nagyon megijedtünk.

Azt a szemtanú sem tudta megmondani, vajon mi előzte meg a konfliktust, mi miatt robbanhatott ki a verekedés, de nyilvánvaló volt, hogy az ökölcsatát Busai veszítette el... Rögtön világos volt, hogy nagyon komoly baja esett, a Blikknek nyilatkozó férfi szerint az egyik szeme ijesztően feldagadt, olyannyira, hogy szinte nem is látszott, de Busai Attila egész arca borzalmasan nézett ki.

A történtek kapcsán persze a Blikk megkereste a rendőrséget is, s az alábbi tájékoztatást kapták.

„A Budapesti Rendőr-főkapitányság IX. kerületi Rendőrkapitánysága súlyos testi sértés bűntett gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettesek ellen, mert a rendelkezésre álló adatok szerint 2020. augusztus 5-én 21 órakor egy IX. kerületi szórakoztatócentrumban egyelőre ismeretlen tettesek bántalmaztak egy férfit, aki nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett” – áll a hatóság laphoz eljuttatott közleményében.

TOVÁBB: A Blikk teljes cikke ide kattintva olvasható

Olvastad már?
Fordulat: Mégsem játszhatnak a svéd harmadosztályban a magyar bajnok focisták - bundagyanús cég miatt hátrált meg a klub
Villámgyorsan véget ért a svédországi légióskodás Busai Attila és Völgyi Dániel számára. A harmadosztályban a kiesés ellen küzdő Nyköpings BIS csapatával szerződést kötő magyar focisták pályára lépése ugyanis egy szponzor miatt meghiúsult.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
DAC
Bősze Olaszországban
Hivatalos: a DAC fiatal magyarját, Bősze Leventét - végleges vételi opcióval - egy évre kölcsönvette a Serie A-s Como. A transzferhez a FIFA ámenje is kellett, miután a játékos még csak 16 éves.
FTC
Traoré továbbállt
Máris távozott török klubjától Adama Traoré, aki a nyáron hagyta el a Ferencvárost.
Inter Miami
Pintér Dániel
Az Inter Miami hivatalosan is kölcsönvette Pintér Dánielt az Inter Miami II-től.
Tovább az összes átigazoláshoz