Photo by Wart Brinkerhof/Marcel ter Bals/DeFodi Images/DeFodi via Getty Images
A spanyol jobbhátvéd tovább növelheti amúgy sem kevés idei meccsszámát.
A portugál A Bola beszámolója szerint egyik legfontosabb játékosukkal erősödnek a portugálok a csütörtöki, Braga-FTC Európa Liga-nyolcaddöntő visszavágójára.
Letöltötte ugyanis az eltiltását Víctor Gómez, és óriási meglepetés lenne, ha nem kerülne vissza a kezdőbe. A 25 éves spanyol jobbhátvéd ugyanis ebben a szezonban a csapat legfoglalkoztatottabb labdarúgója: a lehetséges 47 tétmeccsből 44-en játszott, ezzel a Braga legjobbjainak tartott Ricardo Horta, João Moutinho, Pau Víctor hármast is megelőzi (ők 43 találkozón kaptak szerepet).
Gómez visszatérése nem feltétlenül jelenti azt, hogy az odavágón kezdő Mario Dorgeles kikerül a csapatból, a lap szerint az is elképzelhető, hogy átkerül a másik szélre.
Olvastad már?
A Fradit egész Európában csak a mumusa tudja megelőzni egy elég komoly mutatóban
Mostani ellenfele, a Braga pedig hasonlóan áll, mint a zöld-fehérek.
Elolvasom
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Márton
A Bild szerint az Augsburg (ismét) érdeklődik Dárdai Márton iránt.
Szpari/Loki
Muhamed Tijani
A DVSC ajánlatot tett Muhamed Tijani játékjogáért, azonban a Slavia Praha elutasította azt - értesült a Csakfoci cseh forrásból.
ETO/Fradi
Gruber Zsombor
Az Öltözőn Túl szerint a győri születésű, jelenleg ferencvárosi Gruber Zsombor az ETO lehetséges nyári igazolása lehet, azonban a goal.com cáfolta ezt az értesülést.